2010. március 27., szombat

Életjelek

Tegnap egy nagyon jó előadássorozat nyitó előadásán voltunk; a Magyar Közgazdasági Társaság szárnyai alá vette a helyi pénzek problematikáját. Mert ugye, válság van. A válságban megerősödnek a kreatív vágyak, ha az ember túl akarja élni. Az előadók sorát Dr. Drábik János nyitotta meg, akit ismerek már a Fix TV-ből, (a műsor fent van a You Tube-on is) .
Őt Hamvas Gábor követte, aki a Helyi Közösségek Világfa Szövetségének képviseletében jött, majd Szalai Zsuzsanna tartott egy sietős előadást a Corvinus Egyetemről. 10 perc jutott egy-egy előadóra, úgyhogy nagyon sűrítve hallottunk mindent, de szerencsére a többi előadás tematikus lesz és részletesen tárgyal egy-egy kérdéskört. Szegő Szilvia tartott egy érdekes előadást, majd Vass Csaba, és  Varga István, a Magyar Adófizetők Országos Szövetségének elnöke. Minden előadó kiváló a maga szakterületén- szerencsére valamit konyítok a témához, (lévén megírtam két üzleti tervet, meg a menedzserképzőn is tanultam valamit...) de hát azért    bőven van még mit tanulnom.
Amúgy a héten én is cseremunkát vállaltam: egy nyugdíjas ismerősöm hozott egy textilt, és kért, hogy kanyarítsak belőle egy táskát neki. Mivelhogy nem áll jól forintok tekintetében, felajánlotta, hogy addig a háztartásban szorgoskodik, míg én alakítom a táskát neki. Ennek örültem, mert nem kifejezetten  a kedvencem a háztartásban dolgozni. :P

Ez lett belőle:



Ugye, egész jól átdolgoztam a retro stílusú terítőt? :) Eddig kellett csak elkészítenem, tovább majd a hölgy folytatja. Jó játék volt. :)
Jöhet a következő jelentkező. :)

3 megjegyzés:

Monika írta...

Milyen jó csere!!!!!Ez nagyon tetszik!!!!!Ügyesek vagytok!

zazálea írta...

Most már leszel, Bea?

Bea írta...

mammka: igen, klassz dolog. Gondolkozom még a komolyabb szervezkedésen is hasonló témában.
Zaza: én vagyok, de az új csomagot még nem kötötték be, úgyhogy csak elvétve leszek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig tart.

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)