Amíg el nem felejtem...

Tegnap a fél éjszakát - hajnali fél egytől kb. négy óráig - a kórházban töltöttem egyik gyermekemmel, mert a vírusos bélfertőzés és a vakbélgyulladás tünetei hasonlóak, csak vérvétel és ultrahang segítségével lehet megállapítani, hogy vajon mi az igazi probléma. Ja, hogy éppen éjjel? Megesik az ilyen.
És megesett az is, kb. 16 évvel ezelőtt, hogy a legnagyobb gyerekünk - akkor hét éves- fél óránként hányt, én lázasan (értsd úgy: betegen én is) takarítottam utána. Mivelhogy még volt két tesója (5 és két évesek), megkértem a férjemet, hogy maradjon itthon a munkából, nehogy valami baj történjen - szeretem a biztonságot. Klasszul itthon is maradt, én szorgalmasan mostam a hányást, küzdöttem  a lázzal... kocsi  a szerelőnél....amúgy a "világ végén" lakunk, min. fél óra az orvos, ha rendelési időben megyünk. Amúgy pedig 7 km.
Most így, az évek távlatából már nagyjából (de nem egészen!) megbocsátottam  a páromnak, hogy a lépcsőre tette a barátjának szánt szívgyógyszert, amit a kis torkos 2 évesünk szépen elszopogatott, úgy kb majdnem egy dobozzal. (Ha jól emlékszem, Corinfar volt) Részemről nem tudtam a gyógyszerről, és amúgy is két hányás - takarítás között kinyúlva feküdtem én is. Szóval, a gyerek, amíg öltözködtek sétára, várakozás közben elszórakoztatta magát.
Autó sehol, biciklire pattant a gyerekkel a párom és lezúgott - ki tudja, hánnyal? - a szomszéd településre az orvoshoz. Orvos mentőt hív, mentő szirénázva száguld Pestre, gyereknek barátságos környezetben gyomormosás, megfigyelés, férj hazajön, hány egyet és elalszunk- vége a napnak. Ki volt ez találva, kérem, nehogy elfelejtsük. :)

Uzsonnás zsákocska és zsömletartó

Minthogy ma szinte semmi produktívat nem tudtam csinálni, sem hajtósan dolgozni, sem aludni mélyen... viszont feltöltöttem a Meskára a cseresznyés dolgokat- 4 tányéralátét még befejezésre vár- na és a cholik! Igen, az is varrom most már. 

Szóval, eszembe jutott a zsömletartók esete a gyerekeimmel. Vettem vagy 6 db-ot , mert olyan praktikusnak találtam: műanyag, kemény és ezért nem törik össze benne zsömle és nem folyik-hullik ki belőle a sajt meg a paprika meg a szalámi... Szorgalmasan rakosgattam bele a zsömléket és nem értettem, hogy miért nem szeretik a gyerekek? Aztán évekkel később megtudtam, hogy nagyon utálták, mert nem volt puha a zsömle, amit bele tettem. (Kellett nekem friss ropogós zsömléért fáradozni?!) Viszont nagyon találékonyan segítettek magukon: óra alatt ráültek, hogy szünetre megpuhuljon. Nesze neked szalámi és paprika a zsömlében. :)

Később nagy röhögések közepette melltartónak /mellhelyettesítőnek használták, és beöltöztek "dögös csaj"-nak. :)

Nektek is megvan még? :)

Illetve, fiataloknak: láttatok már ilyet?
Bár dobot sosem fogtam a kezemben, nem is vágytam rá, meg a véleményemet sem kérték ki, hogy Csipkerózsika szeretnék-e lenni, vagy Hamupipőke, vagy kisdobos? Meg terjengett néhány rémhír, hogy a rossz gyerekek nem lehetnek kisdobosok, és volt már olyan, akit megfosztottak a kék nyakkendőtől... Én elég jó gyerek voltam- csak órán beszéltem és idétlenkedtem. Amikor a tanítónéni rámszólt, néztem rá ártatlanul. (Mesélte ezt Anyukámnak...) Gondolom, hogy megússzam a büntetést. Egyébént nagyon kényelmetlen helyzetben voltam, mert az a tanítónéni jutott nekem, aki Anyukámat is tanította annak idején. (Lomniczi Gyuláné) Úgy éreztem, hogy produkálnom kell, hogy Anyukám ne valljon szégyent velem, de sehogysem volt hozzá kedvem. Inkább megettem két tányér bablevest, csak később kelljen bemenni a szobába tanulni. És nem értettem, de örültem neki, hogy amikor családlátogatásra jött a tanítónéni, tanulás helyett babázhatok, és azon a délután kevesebb dresszírozást kellett elszenvednem... mert amúgy nem sokat babáztam, egy csomó más dolog is érdekelt, de azért a babámat mutattam meg a tanítónéninek. Amúgy kedves néni volt, csak mégsem volt tökéletes, mert elvárta volna, hogy figyeljek is az órákon. :)
Amúgy szerintem kreatív gyerek voltam. Emlékszem, a számokat tanultuk, és a 8-as számnál hiányoztam, de nem bántam, mert már ismertem rég. De szegény jó tanítónéni magyarázta, hogy egy hét hét napból áll, és pl. amikor hajat mosunk, mondjuk hétfőn, akkor 7 napnak kell eltelnie ahhoz, hogy eljöjjön a másik hétfő és újra hajat mossunk. Hát, én elkezdtem magyaráznia padtársamnak, hogy én nem hétfőn szoktam hajat mosni, és egyáltalán, akár melyik nap megmoshatom a hajamat, akár kedden, akár szerdán, akár csütörtökön, akár... Amikor a péntekhez értem, felállított, hogy mi a csudát magyarázok? Nem is értem, hogy miért nem volt elragadtatva a gondolataim szabadságától?! :)
Szokták kérdezgetni a gyerekeim, hogy én sosem rosszalkodtam, sosem büntetett meg a rendőr, mindig szabályosan vezetek, sosem voltam berúgva...? De, szoktam, büntetett már meg rendőr, meg el is engedett, holott megbüntethetett volna, meg be is rúgtam már 2x... csak mégis szeretek, szeretnék jó és becsületes lenni. Ha jó kedvem van, kedvesnek lenni, ha nem muszály, akkor nem okozni magamnak gyomorfájást és másnaposságot...

Nem lehet eléggé felkészült az ember

Hiába minden. Vittünk akvarell ceruzát (ez a kedvenc), ollót, ragasztót, rajzlapot. Rajzoltam neki is, elkezdte kiszínezni, közben rajzoltam és beszélgettünk és vártuk, hogy teljen az idő. Egyik fél óra a másik után. Gyerekek jöttek-mentek körülöttünk, játszottak, sírtak-nevettek, ettek-ittak, lassan múlt az idő. Már elfáradt a kezem a rajzolásban, már megbeszéltünk minden családi és egyéb ügyet, már a kötésem volt a kezemben, úgy az utolsó két órára...
Egyszer csak megszólal félhangosan a gyermekem: "Anya, én nem haragszom rád." Nézek kíváncsian- ez most hogy jut eszébe? Nem kell kérdeznem semmit, mert olyan klasszul félhangosan folytatja, hogy mások is meghallják: "A múltkor azt mondtad, hogy bevered a pofámat, ha még egyszer megszólalok." Szerencsére nem volt semmi a számban, mert frankón kiesett volna, miközben az állam leesett.... kinyögtem azért, hogy mikor mondtam én ilyent? "Hát, a múltkor, amikor részeg voltál."
Na, köszi. :) Köszi drámatagozat, hogy megtanítottad a csemetét hatásosan előadni. :) Köszi neked, unalom, hosszú várakozás, meg a 17 év "bölcsessége"...
Megyek bedobok egy felest, mert ezt máshogy nem lehet kibírni. ;)

Hozzá kell tennem, hogy ilyesmit már 5-es korában is csinált, amikor valami hypermarketben a 100 kg ételt raktam a pénztárosnő keze alá, meg gyorsan vissza a kosárba- pénztárnál mindig siet az ember. Az én drágám nem tudom, milyen ötlettől vezérelve elkezdte mondani és kérdezgetni, hogy ő tudja, hogy mi őt az utcán találtuk, és ő nem is a mi gyerekünk, ne is titkoljuk... asszem benne van a vérében a hülyeség. :)
Amúgy onnan kaphatott ötletet, amikor hallotta, hogy egy anyuka azt mondta a gyerekének: "Ha még egyszer belerúgsz a lábamba, eltöröm  a lábadat."

Kislányos faliszőnyeg

Még az akasztók hátravannak, de akkor nem tudtam volna lefotózni, de gondolom, akasztó nélkül is megnézitek. :)
Szeretem ezeket a színeket.

Bemelegítés cicára és más állatokra

Egy kislánynak készül ez a faliszőnyeg.

Elkészítettem a sablonokat...

Pici varrásráhagyás, amikor azt hittem, hogy cikk-cakkolni fogom...

Fini kis cicus. :)

Próbálkozom, hogy hogy lehet a kétoldalú ragasztót minél kevesebb macerával használni...

Egy kis flízt is teszek az állatos részek alá, külön.

Macska-gyár. :)

Ezzel bemelegítettem macskákra és egyéb álatokra. :)

Ez történt velünk

Mostanában nem volt időm írni- és nem is lesz most annyi időm, mint volt télen, pedig nem kertészekedek, csak egyszerűen takarítunk. :)
Azért voltunk húsvétolni, Pápán. Sajnos a városban nem sétáltunk, pedig nagyon szép. Ha legközelebb arra járunk, lefotózom.
Alább láthatjátok, hogy milyen volt nálunk a húsvéti locsolás. :)

Itt, a legalsó képen az a kellemesnek tűnő vízfüggöny olyan erős, mint egy igazi hátmasszázs. Nagyon fini. :)
Egyébként ezen dolgoztam az utóbbi hetekben. Jól ráéreztem, hogy a zöldet kell választanom, az az egyik kedvenc színe az Anyukának. Már csak el kell jutattni hozzá valahogy....
A pelustartót feltettem a Meskára, de azért ő is kap majd, csak így olyan jól néz ki együtt.

A nagy munkához segítségem is akadt- lánykám elvállalta, hogy a gép által kelesztett kenyeret kisüti a sütőben. Amint látszik a képen, alapos munkát végzett. :),



Meg kell említenem, hogy amikor kenyeret sütök, általában azt nem viszek haza aznap a boltból- tegnap mégis vittem. Ki tudja, milyen megérzésből?


Én nem voltam otthon, csak nagy sütés-olaj szag fogadott, amikor hazaértem az üres házba, és a kenyér szépen sült a sütőben, ki tudja, mióta?



Most az egyszer nem voltam dühös, hogy "kibelezik" a kenyeret- a belseje egész jó volt. :)
És, mivelhogy nem gyulladt fel a ház, és működött a varrógépem is, varrtam a lánykának egy használt, kiülepesedett nadrágjából egy szoknyát.





A nadrág épen maradt részeiből pedig kiszabtam egy táskát. Elővettem a tavalyi maradékaimat, és foltoztam. :)




Hogy meglegyen a harmadik megérzésem is, kifekszem majd a napra, magamba mélyedve figyelem a belső biorezonanciámat, és amikor úgy érzem, hogy közeleg a rossz idő, felkelek, és közlöm a környezetemmel. ;)

A pizsamás szakács

Ma is fogok varrni- legalábbis remélem, hogy nem jön közbe semmi... csak amíg fő a borsóleves, megemlékezek egy régi kis történetről, úgy kb. 9 évvel ezelőttről.
Mi faluban lakunk- nehezen tudtam hozzászokni, úgy húsz év alatt sikerült, kb. , vagy még akkor sem...
A gyerekeink viszont a szomszéd településen jártak általában iskolába, zeneiskolába, RSG-re..., szóval elég nagy rohanásokat tettem meg, hogy kocsival eljuttassam őket mindenhová, a megfelelő időre... Sokszor volt, hogy éppen csak hazaugrottunk ebédelni, aztán indulás vissza... De volt egy hely, ahová gyakran bejártunk ebédelni, - nem került többe, mint hazaautózni, aztán vissza- akkor Rebi lányom éppen második általánosba járt.
Fiatal, kedves srác volt a büfés, szoktunk beszélgetni. Egyszer az én kislányom is feltette a maga kérdését a fiatalembernek, a maga édes, bátor stílusában: "Te mindig pizsamában dolgozol?"

Vasárnapi egyveleg

Ez a századik bejegyzésem, úgyhogy valahogy ünnepelni kell. :)
Azt gondoltam, hogy ha valaki, vagy valakik reagálnak a mai egyvelegemre :) , akkor én is kisorsolok valami apróságot az engem olvasók- nekem írók közül.
Úgyhogy ne kíméljetek. :)
Megígértem magamnak, hogy a mai bejegyzés Rebi lányomról fog szólni, mert róla még alig írtam. Igaz, vele alig történik valami azonkívül, hogy sokat beteg :( és állandóan szerelmes. :)

Amikor kicsik voltak, jártunk tornázni- ők ritmikus sportgimnasztikára. Biztos sokan tudjátok mi az? Hasat be, mellet ki, fejet fel, spiccben járás... Hát az én 3 éves gyermekem egy alkalommal csak döcögött, mint egy maci. Kérdezte tőle a tornatanárnő, hogy mi a probléma? - Terhes vagyok. Válaszolta a gyerek. :)


Ezt tegnap találta meg rendrakás közben- én már nem is emlékeztem rá. Vajon mit szólna hozzá egy gyermekrajz elemző, hogy milyen embernek látja szerencsétlen gyerek az anyját?!

Anyák napja az oviban:
Már nagycsoportos volt a hölgyike- az óvónénikkel együtt virágot neveltek nekünk- az édesanyáknak. Jött az ünnepség, szöveg arról, hogy milyen nagy ajándék az Anya, az anyának a gyermek...
És az ajándékozáskor bejelentette a gyermek, hogy az a virág az övé, mert ő nevelte magának abból az alkalomból, hogy ő egy ajándék a számomra. :)


Biciklis rajz Rebitől.

Ezt a rajzot Bori lányunk készítette rólam, amikor aludtam. (A valóságban nincs nagy orrom! :) )

Tegnap nagyon meg akartam tanulni a scrapbook-ot, le is töltöttem egy olyan szuper programot, amiről álmomban sem gondoltam volna, hogy létezik, pedig már vagy 9 éves... Nem is tudok kezdeni vele semmit egyelőre.
Magyar srapbook oldal itt .
Nagyon jó pecséteket láthattok itt.
Nekem is nagy kedvem lenne pecséteket készíteni, de most a meggyes-mákos lepény következik.
A változatosság kedvéért a másik lányom lett beteg...

Még egy pár pénztárca...

...és kezdem a takarót, amit tavaly rendelt tőlem egy kedves ismerős, ilyen színekben:




Lehet, hogy ezek voltak már?! Na mindegy, így jók együtt. ;)

Ha valakit érdekel: tegnap felmentem varrni, lánykám addig olvasott, a számítógépen. Mire lejöttem, ott vártak a csirkecombok, hogy kiolvadhassanak. A blogomról megtudta, hogy azt ő bizony elfelejtette.
De történt egy "tragédia" is: neki kellett elkészítenie. Mondta, hogy ő a nyers húshoz nem nyúl, nyafogás, siránkozás a kedvesnek, hogy milyen gonosz vagyok...
De aztán csak sikerült neki! :)

Hogy teljes legyen a kép

De legalábbis közelítsen... még egy kis epizódot közzéteszek.
Egyik este félő volt, hogy kevés lesz a vacsora, úgyhogy megkértem szép nagy lányomat, hogy főzzön gyorsan egy hagymalevest. Ő nem ért rá, megkérte a húgát és a szerelmét, hogy kezdjék el. Iszonyú hagymaszag- az rendben is van- de az összevágott hagymát egy tálkába, aztán meg egy kistányérra halmozták a lábas, vagy fazék helyett. :P És akkor még csak a megpucolt hagymák harmada volt felkockázva...
A középső lányom azért ezt nem így csinálta volna, csak hát nem ért rá, mert munkából jött haza, aztán ment is tovább...
Na és olvassák a blogomat, úgyhogy hűen kell tükröznöm a valóságot. :-)
Amúgy szerintem külön fejezetet érdemelne a fiúk rendrakása és a viszonyulása a házimunkákhoz.
De most mennem kell varrni. :)

Rend és rendetlenség

Agibo -nál olvastam egy bejegyzést, de akinek családja van, mindenki szembesül ezzel a problémával. Először oda akartam írni megjegyzést, de gondoltam, hogy túl hosszú lenne, ezért itt pötyögtetek.
Szóval, bennünket is érint a probléma. Én sem csinálok mindent jól, csak most úgy írogatok, hogy nálunk mi volt.
A középső lányom nagyon kis pedáns volt, amikor kicsi volt. Egyszer odajött hozzám, és azt mondta: "Anya, én ma nem veszek fel bugyit." Néztem nagyokat, néztem az előttem lévő zokni-bugyi-ruhahegyet, amit előző nap nem volt időm elrakni - ugyan mi baja lehet ennek a gyereknek?
Kérdeztem, hogy miért? A válasz: "Azért, mert már csak egy van a fiókban, és ha azt kiveszem, nem marad semmi." :) Szóval, megrendítette a biztonságérzetét, hogy a többi ruha még nincs elrakva - nagyon tetszett. Szerintem ebből látszik, hogy szükségük van a rendre a gyerekeknek.
Ugyan ez a lányka - rendszerető mama mellett!- tinédzserkorában olyan állapotokat tudott a szobájában előidézni, a testvérével együtt, hogy .... na gondolom, el tudjátok képzelni. Hadd ne soroljam a többit.
És van egy mondás: "Tinédzser gyermeked csak akkor lesz újra rendes, amikor elköltözik otthonról, és a kollégista társak éberen figyelik, hogy ki milyen rendes, avagy rendetlen."
Na, ez nálunk a legkisebbnél nem jött be. :(
Most a középső gyermekem éppen albérletbe költözik, és már kuncogok magamban, hogy a lecsöpögtetett teát neki kell feltörölnie maga után. ;) Mert itthon észre sem veszi.
A legkisebb gyermekkel pedig az a taktikám, hogy ha akar valamit, neki is tenni kell érte.
Pl. tegnap vettem neki a kedvenc husijából, de betettem a fagyasztóba. Közben azért megkérdzetem tőle, hogy mit szeretne enni: hát csirkehusit. Jó, hozd fel a fagyasztóból. Hát, elfelejtette, persze. Na mindegy, az a husi megvárja ott, amíg rá bír hangolódni erre az egyszerű feladatra.
Amúgy engem sem érdekelt tizenéves koromban sem a főzés, sem a takarítás, de azért a mostani fiatalok úgy általában nem arra vannak kondícionálva, hogy dolgozzanak. Sem arra, hogy felnőjenek, önállóak legyenek. Igaz, kitolódott az önálló keresővé válás kora, de sokan úgy vannak vele, hogy akkor nem is nőnek fel, úgy emberileg, érzelmileg. Lehet, hogy ezt csak én látom így, várom a véleményeteket.
Persze, követünk el hibákat. Pl. amikor a 4 éves középső csemetém egyedül szeretett volna öltözni, és hagytam is....
Másnap mondta az óvónéni, hogy legközelebb azért nem ártana, ha venne bugyit a gyerek. :)

Újszövetség

Kerestem valamit a szekrényben és erre a képre is ráleltem közben. Azt hiszem, a szakdolgozatom írása idején találtam a Képzős könyvtárban. Szerintem szép, nagyon.
Mondtam már, hogy Boldog Karácsonyt kívánok?
Eszembe jutott a legkisebb gyermekem nagyon édes ajándéka, úgy hét éves korából. iszonyú sok időbe telt, mire elkészült, azt mondta. Egy nagyobb méretű gyufaszál volt, viasszal körbecsepegtetve , és meg kellett gyújtanunk. :) Elneveztem gyurtyá-nak, merthogy gyufa is, meg gyertya is. :)

Érdemes lenne összegyűjteni néhány jópofa , emlékezetes ajándékot, amit a gyerekeinktől kaptunk!

Mégis

Mégis kell írnom, mert megtaláltam egy kincset érő dokumentumot, amit most digitalizálnom kell!
Kisfiam első szavai, próbálkozásai, amiket felírtam. A többi gyermekemét nem tudtam felírni, akkor már időhiányban szenvedtem.
Szóval, ha az udvarra szeretett volna kimenni, azt mondta: udallalala... lala...
kampa-bekapni
cselek- cseresznye
kipolló-hintőpor
oli-óra
lelökő-leülök
anyós-aranyos
kumli-krumpli
amala-alma
cenitu-centrifuga
napocsak-napocska
lázol-rajzol
kunka-pumpa
celuka-ceruza
magja-barackmag
mosoglyó-mosolygó
okiszó-Oxibion nevű antibiotikum
dideget- (Apa) ideges (amikor munkába indul :) )

Lehet, hogy ezek csak nekem/nekünk fontosak, de mégis olyan édesek!
Ja, és a legkisebb lányom évekig preszténi nagyi-nak hívta az anyukámat. A Veszprém helyett. :-)

Az első hó...

Igaz, nem ma esett le, de pl. abban az évben, amikor én születtem, akkor nov. 17-én, éppen a születésem napján. Legalábbis, Anyukám így mondta, és remélem, nem csak a dolgok szépítésén fáradozik.... :-)
Aztán nekem is lett gyermekem, az első egy kisfiú. Egy reggelen - mikor minden fehérlett, holott este még minden feketéllett- izgatottan járt-kelt, kinézve az ablakokon. És csodálkozva mondogatta: "Hú, valami van, valami van!"
Nagyon édes volt, nagyon tetszett neki. :-)