2010. október 3., vasárnap

Óriási mályvás

Kb. két hete itt állt kiszabva, és kevés a polcom, úgyhogy befejeztem... Lassan be tudom fejeznia többi kiszabott tatyót is, meg még padlizsán színű kiskabátot is szeretnék varrni magamnak. Jól fog menni a kötött sálamhoz. :) Azt még ugyan nem kezdtem el, de optimistának kell lenni. :) És lesz majd néhány padlizsános táska is. Meg majd selyemfestés, kb. 2 hét múlva.
Valaki kérdezte a múltkor, hogy most hol is kövessen engem? Itt válaszolok rá, mert gondolom, többen csodálkoznak, hogy hol ide írok, hol oda... Nincs sok logika benne, hogy éppen hová írok. :) A recepteket biztos, hogy a másik blogomra fogom írni, már, ha írok egyáltalán valamit. A lüke szövegemet is általában a másik blogra fogom feltenni, hogy ez a blog megmaradjon a munkák számára, és ha nézi valaki komoly ember, akkor legalább addig vegyen komolyan, míg át nem kattint a szélső sávban feltüntetett másik blogomra. :) (Amúgy erről a szóról: feltüntetett már beszéltünk néhányszor a párommal, hogy milyen képzavar tulajdonképpen, de nem tudok most jobb szót rá. )
Ja, és a félig sikerült hibás kézimunkáimat is majd a másik blogon fogom megmutatni, hogy olyan legyek, mint a mesében az Okos Katica: vitt is meg nem is- mutatok is/tehát felteszem, de nem is /mert azt kevesen olvassák. ;)



Posted by Picasa

2 megjegyzés:

Edina írta...

Hú de szép!

Julcsi írta...

Na, ezek után jó sokan fogják olvasni:)))
Jó a táska és nagyon szeretem a padlizsánt is, meg a liláját is, úgyhogy várom!:)

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)