2011. január 13., csütörtök

Csalogatom a tavaszt


Amúgy részemről január másodikától már nyugodtan lehetne tavasz és napsütés.
Tegnap végre elérkezett az idő, hogy az októberi tervemet megvalósítsam: festettem selymet újból. Vidám pisztáciát, némelyiket olívával keverve. Előkerült újra az arany kontúr is, mert a tavaszi vidámsághoz azt találtam a legmegfelelőbbnek. Fent a bal sarokban egy kb. 90x90 cm-es kendő részletét láthatjátok- az még nincs kész, csak két főzés között dolgozgatok rajta.
Visszatérve a január elsejére: tegnap megfogadtam, hogy jövőre vega karácsonyunk lesz: elegem van a húsokból.
Nem volt a blogomon évértékelés sem: sokat dolgoztam, és kész. :)
Az idén is sokat fogok, csak máshová helyeződik a hangsúly. Többet fogok foglalkozni a pénzügyekkel - muszály. Többet fogok selymet festeni: nem muszály, de szeretem.
Fogok ruhákat, szabásmintákat tervezni, mert évek óta vágytam rá, és most végre sikerült eljutnom Jenka tanfolyamára, ahol többet tanulhatok, mint gondoltam volna, úgyhogy bele kell húznom. :)
Fennmaradó időmben ábrándozni fogok arról, hogy milyen jó lenne, ha több időm lenne, mert szeretném elhasználni az itthon összegyűlt anyagaimat is; pl. macskás párnák, táskák, tartók... :)



Posted by Picasa

8 megjegyzés:

Unknown írta...

Nagyon tetszenek benne ezek a kis apró kacskaringós, tekeredős dolgok! :)

Bea írta...

Csodás a színe és a bal felső képen a minta is mesés!

Dia írta...

Nagyon csodálatos lett! Nagyon tetszik a színe!

Bea írta...

Köszönöm, lányok. :)

Berry írta...

Ha én tavasz volnék már itt is teremnék! Gyönyörű munka!

KicsiKató írta...

'be szép!!!

Trixi írta...

23-án, ha eljutok hozzád, megmutatod mi is kell a selyemfestéshez? Nagyon szép színeket választottál / készítettél és a minta is igazán Veresbeás! :-)

Bea írta...

Trixi, persze, mindent megmutatok.

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)