2012. június 20., szerda

Hallgatásom oka

a rengeteg tennivaló. Ez a bejegyzés - előre szólok- személyes hangú lesz, nem mutogatós. Amióta anyukám hozzánk költözött, gyakran jártunk orvoshoz, vizsgálatokra, kórházba. Műtötték is, szenvedett is... tegnaptól morfiumot kap, hogy emberhez méltón tudja kivárni(?) amíg leáll a szíve. Az enyém meg majd megszakad, mert mégiscsak az anyám. Ráadásul szeretett is, törődött is velem, én voltam a szeme fénye, elmondhatom. Tudtam, hogy beteg, hogy nincs ereje, túl nagy a daganata... mégis úgy érzem, erre nem lehet kellőképpen felkészülni. Imádkozom, hogy azért még tudjak beszélni vele, ne úgy menjen el, hogy nem köszöntünk el egymástól. 
Mert én még haza szerettem volna hozni, kicsit kiülni a kertbe, kicsit kártyázni vele a sok tennivalónk közepette... 
A kórházi körülmények riasztóak, idegenkedem tőle. 
Remélem, lesz elég lelkierőm. :(


Legutoljára ez a festményem tetszett neki nagyon. 

11 megjegyzés:

kepi táska írta...

Így ismeretlenül is nagyon sok erőt kívánok!

Bea írta...

Köszönöm szépen.

Szilvi írta...

Mi nem régen csináltuk ezt végig, iszonyú kemény.Én is sok erőt kívánok,erre van most leginkább szükség!!!

Julcsi írta...

Sok erőt neked, Bea! Most igazán rád fér.

mmama írta...

Sok erőt kívánok az egész Családnak a jelenlegi és az elkövetkezendő időszakra.
Nem szeretnélek elkeseríteni de felkészülni nem lehet az ilyesmire.
Csak elfogadni .

A kórházak állapotát nem régen volt szerencsém saját bőrömön tapasztalni.

Abile írta...

Drága Bea! Erre valóban nem lehet felkészülni. Májusban volt egy éve, hogy az én Édesapám elment. Előtte hosszú ideig küzdött a rákkal....
Nagyon sok erőt kívánok neked az elkövetkezendő időszakhoz!

hinterleitner írta...

Kedves Bea,
elszomorodva olvastam édesanyádról szóló híradásodat.
Kívánom, legyen erőd megadni neki, mindazt, amit szeretnél, és kívánom legyen erőd mindahhoz, ami terhet ez rád ró.
Károly

Edit írta...

Együtt érzek Veled!! Én 1 éve ugyanígy veszettem az Anyukámat mi nem tudtunk elbúcsúzni egymástól....
Nem lehet erre felkészülni és a seb nagyon lassan gyógyul!Légy ERŐS!!!
Ismeretlenül is ezt kívánom Neked!

Edit

Silerika írta...

Sok-sok erőt és kitartást mindkettőtöknek! Anyukádnak, hogy méltóképpen elviselje, ami rá vár! Neked meg, hogy foghasd a kezét,hogy érezze, mennyire szereted!puszi

Rita írta...

Tudom, hogy érzed magad, én két éve temettem el Anyut egy hosszú lassan ölő betegség után. Előtte én ápoltam, vele laktam, miatta jöttem haza Németországból. Én is sok sok erőt kívánok, Édesanyádnak pedig fájdalommentes utolsó napokat szerettei között.

Bea írta...

Köszönöm lányok, az együttérző sorokat. Aznap este, 20-án elment Anyukám. :(
Ha lesz egy kis időm, írok majd róla egy megemlékezést. Remélem, azóta már nem fáj neki semmi. :(

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)