2008. október 8., szerda

Japán táska "A" - leírással

Először is, elkészítettem egy 70x 70 cm-es "szendvicset. Először a fedlapot és a flízt tűztem össze.
Utána a fedlapra feltettem a bélést, és úgy tűztem össze.
Egy kis nyílást hagytam, és kifordítottam, a nyílást kézzel bevarrtam.
A belsejét kívülre fordítva a sarkokat összefogtam, és a fent gombostűvel megjelölt szakaszokon összevarrtam. (Én 32 cm-es részt kaptam, és a felét varrtam be. Ne csodálkozzatok, hogy ez szürke; ezt ma varrtam. :-) )
Az összevarrástól ilyen kis háromszögek keletkeznek, ezeknek az oldalát ha levarrjuk, 4 kis belsőzsebet kapunk. Ezen a képen látszik még az is, hogy az összevarrt részekhez kis hurkokat varrtam, és ebbe fűztem a füleket.
Elfér benne: kulcs, telefon, szemüvegtörlő kendő, rúzs...
Négy hurok van. Két db., kb. 80 cm. hosszú fület fűztem. Egyiket az egyik oldalról indítottam, másikat a vele szemben lévő oldalról, és egyszerűen megcsomóztam őket.
Íme a tatyó "lógás" közben. :-)
És íme, letéve.
Eredetileg a lányomnak szántam, de aztán úgy döntöttem, hogy neki ezek az anyagok túl komolyak, és jó lesz ez nekem is. ;) Neki majd varrok valami vidámabb anyagból.
Tud valaki valami táska-alkatrész szaküzeletet? Teljesen beleszerettem ezekbe a táskákba, és amúgyis táskákat szándékozom varrni ajándékba, úgyhogy be kéne szereznem ilyesmit.
Aki kedvet kapott az elkészítéséhez, annak jó munkát kívánok.
Én végigveszem mind a 8-at. ;)

4 megjegyzés:

colette írta...

Nagyon szép lett, most tettem fel én is mégegyet. Láthatjuk élőben szombaton???

Bea írta...

Köszi, persze, hogy láthatjátok. :-)
Csak alig ismerek valakit is, mert elég magányosan alkottam idáig itthon. Mondjuk, ezt fogom viselni, és gyertek oda hozzám, vagy beszéljünk meg egy találkozót. Csak nekem/nekünk át kell érnünk 14.30-ra Újpestre, mert kiállító művészek vagyunk. :)

Cicvarek írta...

Nagyon jó lett! :-)
Nekem is titkolt vágyam, hogy végigvarrjam mind a 8 fazont.
Bár épp az imént kérdezte meg anyukám, hogy tudom-e egyáltalán, hogy tulajdonképp hány táskám van? :-))))

Katbo írta...

Nagyon szép lett, gratulálok.

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)