2009. május 22., péntek

Bejegyzések napja

Miután kiderült, hogy csak hétfőn kell szerelőhöz vinni a kocsinkat, most csinálom azt, amit elterveztem, ha nem lesz kocsim- blogolok. :)
És miután párom is olvassa az irományaimat, este megértően és cseppet sem meglepetten fogja nézni a semmit, amit ma csináltam itthon. :)
Köszi, Mammka, a bíztatást a novellaírásra. Az a helyzet, hogy én olyan Háború és béke terjedelmű regényre gondoltam, mert már annyi minden történt velünk, barátainkkal, ismerőseinkkel, és már annyira, de annyira bölcs lettem, hogy én is azt gondoltam, ezt már betűkbe kéne önteni. Jellemző rám, hogy nem kis dolgokban gondolkozom- a novella eszembe sem jutott. :)
Viszont eszembe jutott az első írógép, amit akkor vásárolt a párom, amikor megkapta élete első komolyabb fordítani valóját. Akkor volt Áron fiúnk kisbaba, és emlékszem: Veszprémben laktunk, sétáltunk a tavaszi szélben-napsütésben-hidegben, és azt mondogattuk egymásnak, hogy ez jó befektetés lesz... aztán lett egy szürke számítógépünk, fél évig tartott, amíg a bekapcsolási betűkombinációt megtanultam- kicsit idegenkedtem tőle. Na nem a kombinálástól. :)
Viszont a szakdolgozatomat azon írtam már. Most meg már blogolok- jövőre tán programozok, aztán gépet tervezek...
Tegnap hallottam egy boogie tanárról, 77 évesen még versenyez és tanít is. Versenytáncosok is járnak hozzá.
Szintén tegnap hallottam kedves vendégeinktől egy kb. ugyanennyi idős bácsiról, aki egész életében vadászott, járta az erdőt, és megöregedvén a szobájában elkezdte festeni az emlékeit. Soha festeni nem tanult, csak az évtizedek alatt lerakódott képeket szeretné megörökíteni.
És igazából nekem az az érdekes, hogy az emberi sorsok az évtizedek alatt milyen fordulatokat tudnak tenni.
Nem igazán szeretem a jóslást, mert azzal a saját bizonytalanságunkat áruljuk el- pedig gyakran valóban azok vagyunk. Én biztosan. Mert az ÉLET szerintem nem egy lináris vonal, amit józan ésszel ki lehet számítani- viszont igencsak józan gondolkodásúnak kell lenni ahhoz, hogy úgymond "álljuk a sarat".
Na, ha írok majd valaha, ez lesz a témája. Meg benne lesz a szerelem, meg az államhoz való viszonyunk, és még néhány megoldhatatlan kérdés, amire mindenki másként válaszol, máshogy értelmezi, stb.
Ó, ennyi gondolkodástól megfájdul a fejem. :)

8 megjegyzés:

Juhizs írta...

hmmm.... vannak vevők, akiket visszariaszt, ha egy könyv túlságosan vastag, a benne lévő hosszú...
A novella jó műfaj, önmagában is élvezhető, de kapcsolódhatnak folytatásként is akár egymáshoz.
Egyébként tömöríteni, jól... nehéz feladat - azért tessék csak Örkény egyperces gyöngyszemeire gondolni :-)

mammka írta...

Ezt megint nagyon jó volt olvasni!!!!!Köszi!
Juhizzsal ti jó páros lennétek! Már a blogotokat is felüdülés olvasni!:)

Bea írta...

juhizs: felfogadlak majd menedzseremnek, miután megírtam a könyvet.:)

kiseri írta...

Ez nagyon érdekes volt, jó olvasni téged. És az is érdekes, milyen sokan érzik úgy, nem elég egy élet, nincs idő mindenfélére, amit szeretnénk. Isten nem csupán ennyit tervezett nekünk...

Bea írta...

Kiseri: látod, itt vannak a vasalni valók. :)
Én pl. tök jól meglennék munka nélkül. :)

ZsuKa írta...

ez jóóó! :) Én már türelmetlenül várom, meg Juhizs novellás k9tetét is! :) és szeretem a hosszút is meg a rövidet is, csak jó legyen és sok! :)

kiseri írta...

Hát igen...:)
És ha nem kéne dolgozni, mint egy őrült azért, hogy kenyere(nem luxusautója) legyen az embernek, már rég olvashatnánk a könyvedet...!! Vagy könyveidet:)

Péterbácsi írta...

Remélem, hogy összefutunk pünkösdkor, bár vagy 500ezren lesznek!Aki ilyen szép dolgokat tud készíteni az jól lát!

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)