Kétarcú táska

Elfogott egy anyagfelhasználási láz és ez lett belőle. Most aztán félre is teszem a kék anyagaimat, mert pl. bordós-mályvásat már nagyon rég varrtam, meg lilás-bézses-karamell színűt is, és mindenkinek meg kell adni az esélyt...
Elgondolkodtam egy kicsit a nyilvánosságról, meg a segítőkészségről a héten. Mert valóban, nem érzékelem, hogy ez egy nyilvánosság lenne, mert ülök a gép előtt, és egyedül vagyok, esetleg a családom tagjai láthatnak... És ha mindazt, amit írok, szóban kéne elmondani, sok embeer előtt, nem érezném jól magamat, mert nem szoktam hozzá a szerepléshez. (Lehet, be kéne edzenem valami karaoke partin.)
A héten megint megkeresett valaki a meskán és kérdezte, hogy hogyan csinálom a szabad gépi tűzést? Persze, elmondtam neki, pedig írta, hogy majd boltot akar nyitni. De én úgy vagyok ezzel, hogy biztos nem lesz ugyanolyan, mint az enyém, valami apróságban, talán még stílusban is eltér majd. Nem ő volt az első, aki tanácsot, útmutatást kért tőlem. Mondjuk, azért még lenne mit fejlesztenem nekem is, ki is néztem egy könyvet...
Hát, ezt csak úgy leírtam, mert nagyon elszomorít, amikor másolós-ügyekbe botlok. Az ember, valóban még önkéntelenül is másol, amikor újat tanul, ezen valóban túl kell lépni. De ez egy megoldhatatlan téma, úgyhogy nem is ragozom tovább.
A dolog kulcsa szerintem a fejlődni akarás és a szorgalom.