Nem bírtam ki, hogy fel ne tegyem ezt a kollázst. Imádom a napsütést, tavaszt... közben sikerült varrnom néhány ajándékot is. Az egyiket magamnak. :)
Na, akkor ide beszúrom néhány gondolatomat- hajmosás mára végképp elhalasztva...
Nem akarom leszólni a saját munkámat, de a fenti zacsitartókért én pl. nem kérnék semmiféle díjat- annnak ellenére, hogy tetszetősek. Illetve, nem igazán vagyok megelégedve velük, csak azzal az eggyel, ami a jobb alsó sarokban van. Ugyanis láttam egy anyagboltban ehhez az anyaghoz kitalált anyagot- rendeltem is , de nem válaszoltak, úgyhogy az itthon lévő készletből kellett gazdálkodnom. Szerintem tipikusan amerikás lett, olyan, amit tucatjával lát az ember a neten is, ugyanis hazánkban nincsen, csak elvétve, foltvarráshoz tervezett textilkollekció. Na mindegy, egy megszállott foltos amúgy is szívesen keresgél. De ez nem is tartozik a tárgyhoz igazán. A zacsitartó ötletét pedig Felber Irén egy könyvecskéjében láttam.
Amit a másolással és az önálló stílussal kapcsolatban gondolok:
1. másolás
A menedzserképzőn is tárgyaltuk, hogy kiváló festők munkáiról gyakran nem lehet megállapítani, hogy az valóban kinek a munkája- a középkorban festőműhelyekben dolgoztak, és külön munkások voltak a háttér megfestésére, az alakok, ruhák festésére, és a műhelyvezető (talán Tiziano, vagy más középkori festőművész) neve alatt jelentek meg. De! Előfordult az is, hogy a művész a korcsomában iddogált, valaki elkérte a bélyegzőjét, és rányomta a saját festményére. Úgyhogy a mai művészettörténészeknek komoly gondot okoz kideríteni, hogy valójában egy képet ki is festett, ha van másolat, akkor az melyik..? Ma ezt mi művészetnek nevezzük, ők akkor egyszerű szakmának tekintették- a jelek szerint.
Nekem sajnos nincs művészeti diplomám, de elgondolkodom olykor azon, hogy mi a határvonal a szakma és a művészet között. Ha valaki csak a produktumot látja, és nem a papírt, vagy a produktum mögött lévő tapasztalatot, tudást. Szóval, szerintem egy valóban művészi karrier nem merül ki tárgyakban- az megnyilatkozik máshol is.
Ja, volt egy eset, amikor az idős festőművész bíróságra került, mert a saját művét maásolta le!
A saját stílussal kapcsolatban Hamvas Béla jutott eszembe, kb. 20 éves koromban olvastam egy könyvét, amiben arról ír, hogy a stílus az egyben be is zárja az embert. Ő akkor a korok stílusára gondolt, hogy minden kornak megvannak a stílusjegyei, és ezt a gondolatot érdekesnek tartom. Pl. a gótikában minden építész felfelé ívelő, kecses idomokat igyekezett a nehéz téglából kihozni. De pl. én egy gazdagságot látok abban, ha valaki nem csak egyféle stílusban képes alkotni- erre vannak is gyakorlatok a Képzőművészetin. Vagy ha veszünk egy stílust, és abban egy külön ismertető jele van valakinek- az klassz . Szerintem csak egy ideig, mert egy idő után unalmas lesz, gépies...
Ezzel a problémát tudom, nem oldottam meg, csak ezek jutottak eszembe.
Az alázatról pedig: megdöbbentem, amikor megtudtam,- de ezt már írtam egyszer- hogy a gyönyörű türkmén templomok készítőit annyira sem becsülték, hogy rendes tányérban adjanak nekik enni- az árokba öntötték talicskával a húst nekik. Pedig nem semmi megépíteni és díszíteni egy olyan templomot! Ma ezt a munkát jól fizetett mérnökök és feketén dolgozó alvállakozók csinálnák. (Ha nem feketén dolgoznának, még húsra sem jutna szerencsétleneknek.)
Találtam az MSZH honlapján valamit:
" Milyen formatervezési mintára szerezhető formatervezésiminta-oltalom?
Az olyan formatervezési mintára szerezhető oltalom, amely
- világviszonylatban új és egyéni jellegű,"
Az pedig, hogy egyéni jellegű - hát az vitatható, szubjektív.
Szerintem.
1 megjegyzés:
Gyönyörűek a zacsitartók, láttam a meskán is! És egyetértek veled.
Megjegyzés küldése