2009. április 12., vasárnap

Közérdekű

Nem épp ünnepélyes, de valakiknek segítség lehet- gondoltam, kiteszem a blogomra.

"Budapesten hétfőn megpróbálták kilakoltatni otthonából az első olyan családot, amely nem tudta törleszteni deviza alapú hiteleit, a kilakoltatást azonban sikerült meghiúsítani társadalmi összefogással, és fizikai kiállással a család mellett…
A családot a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) határozott fellépésére hagyták otthonukban. Az esemény úgy zajlott le, hogy a VÉSZ aktivistái megjelentek az árverésen, ahol négy TV stáb, az MTI, az Ingatlan Magazin internetes újság szintén jelen volt. A haszonleső spekulánsok rendkívül ingerülten, és agresszíven reagáltak a VÉSZ és a sajtó jelenlétére.
Botrányos jelenetek, lökdösődések történtek. A végrehajtó el akarta küldeni a VÉSZ tagjait és a sajtó munkatársait, de ők nem tágítottak az árverés nyilvánosságára hivatkozva. Ekkor a végrehajtó felfüggesztette az árverezést, és kihívta a rendőrséget. A rendőrség semmilyen bűncselekményt, vagy szabálysértést nem tudott megállapítani.
A VÉSZ elnöke kifejtette, hogy a lakóterületeken Gyorsreagálású Önvédelmi Zónákat (GyÖZ) kell szervezni, hogy az emberek odafigyeljenek egymásra, s ha híre megy, hogy valahol kilakoltatást akarnak végrehajtani, összefogjon 30-40-50 elszánt férfi, s kergesse el azokat a felbérelt végrehajtókat, akik úgy próbálnak hasznot húzni mások fizetésképtelenségéből, hogy kilakoltatják őket egyetlen otthonukból – áll a VÉSZ közleményében.

[...]
Kérünk mindenkit, ha tudomást szerez olyan családokról, akiket a kilakoltatás fenyeget, minél hamarabb írjon a devizahitelesek@gmail.com címre, hogy meg tudjuk szervezni a védelmet a kilakoltatás időpontjára.
A Magyarok Szövetsége az elmúlt hónapokban egy külön csoportot hozott létre a devizahitelesek segítésére. A munkáról és az eredményekről hamarosan egy dokumentumfilm ad beszámolót." forrás: http://www.magyarokszovetsege.hu

8 megjegyzés:

Erika írta...

Ha ránk kerül a sor, ugye jöttök...?

Silerika írta...

Szomorú, hogy már idejutottunk, Így kell megvédeni a családokat a kilakoltatástól? Tehet ő erről az egész válságról? A lányomék is erejükön felül törlesztenek, de meddig bírják még? A fiam jelenleg munkanélkül, nincs a KFT-nek megrendelése! Na jól megmondtam, és mennyi kérdésem lenne még!

Princi írta...

Nagyon jó, hogy létezik ilyen összefogás! Ez kellene más gondok ellen is.

Monika írta...

Nagyon jól tetted,hogy leírtad! Borzasztóan szomorú ez a helyzet most!
Van olyan ország,ahol bármi történik is,a lakásból NEM lakoltat ki az állam.SAJNOS ez nem a mi országunkban van-pedig én nagyon szeretek itthon élni-de rettentően fontos egymásra így odafigyelni.Az is szomorú,hogy egyyre többen lesznek ilyen családok...és sosem lehet tudni,bárki kerülhet ilyen helyzetbe egyszer.

Zelnice írta...

Igen, nagyon szomorú h. ez a helyzet, de azt se felejtse el senki, h. mindenki választhatott: forintban vagy devizában vesz-e fel hitelt, és ha valaki nem csukta be a szemét, pontosan tudhatta mik az igen komoly veszélyei a devizahiteleknek.
Én nem mertem csak forintban.
Ettől függetlenül most olyan a helyzet, hogy bárki kerülhet fizetésképtelen helyzetbe akár deviza akár forint alapon.

Bea írta...

Szerintem is túlmutat a helyzet azon az egyszerű kérdésen, hogy forintban-e vagy devizában? Az egész világ- mesterségesen gerjesztett- válságban van. Fél éven belül 100 ezer ember fogja még elveszíteni az állását, ha életbe lép a Bajnai-csomag. Nem értem, hogy miért nem felelősségre vonják Bajnai Gordont, a liba-ügy miatt. Hanem még miniszerelnököt csinálnak belőle!
Ma valóban fontos a civil összefogás, mert az állam "elfelejtette" megcsinálni a szociális hálót.

natimama írta...

Bea, én is kitettem a blogomba ezt az írást.... remélem nem haragszol érte!
Mélységesen felháborít (és egyben aggódom is az érintettekért!)

Én nem csak a liba-ügy miatt nem értem , hogy csinálhattak ebből az emberből miniszterelnököt...
Ott vannak az offshore cégek...
Nem kéne MINDENFÉLE (!) szempontból FEDDHETETLENNEK lennie annak, aki az ország egyik első embere lesz?

Bea írta...

Natimama: nem baj, sőt, szerintem hasznos, ha kitetted ezt az írást a blogodba.
Mondjuk, olyan ember nincs, aki mindenfajta szempontból feddhetetlen. De vannak kisebb hibák, amiket lehet tolerálni, vannak nagyobb hibák, amik következményeket vonnak maguk után. Én ezt hiányolom. Lásd: Princz Gábor büntetése kisebb lett a végére, mint annak az állampolgárnak a büntető kamata, aki nem tudja időre befizetni az adóját. Stb.

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)