Hazaértünk

Az éjjel hazaértünk Erdélyből. Bár ezt a szót ott is hallottuk: "Itthon vagytok, érezzétek magaotkat otthon..." Mondtam, hogy köszönjük, de igyekszünk jobban viselkedni, mint otthon. :)
Csodálatos emberek laknak Erdélyben. Meglátogattuk férjem másodunokatestvérét- 70 körül jár, úgy fut és úgy csillog a szeme, mint egy fiatalembernek. Építkeznek, a régi vályogházat úgy felújítatták, hogy rá sem lehet ismerni. Modern ajtók, ablakok, fürdőszoba... és sok társukhoz hasonlóan ők is a régit használják inkább.
Itthon klasszul kigondoltam, hogy azzal a bankkártyámmal fogok fizetni, aminek nem tudom a pin kódját, az itthon is bevált. Na, az utazás napján a mágneskód klasszul meg is sérült, úgyhogy borult az egész jól felépített tervem. Ráadásul a kártyát szinte csak a városokban lehet használni- a pénzkiadó automatánál. Még a benzinkutaknál sem. Ha van is terminál- nem biztos, hogy felismeri a kártyát... úgyhogy aki megy, annak érdemes készpénzzel felszerelkeznie.
Viszont az út gyönyörű volt. Azt mondogattam egész úton: "Istenem, de gyönyörű! " vagy azt: "De gyönyörű, úúúú, de szép, Istenem! " Majd gondolkozom még hasonló változatokon, hogy elkerüljem a szóismétlést, de szívesen fogadok ötleteket is. :)
Az Érchegységen keresztül mentünk, szép, jó utak, jócskán megtűzdelve útépítésekkel, ahol is órákat töltöttünk el várakozással, mert kilométeres kocsisorok kényszerültek egyetlen sáv használatára.
A családunkra jellemző módon elkéstünk a keresztelőről, ahová indultunk. Kicsit ciki volt melegítőben, -hátul baloldalt végig sárosan - bevonulni a mise közepén a templomba... Főleg nekem, aki elég hiú vagyok és finnyás az öltözködésemre... Mindenki más elegánsan, finom ruhákban... Nálam még egy takarítónő is jobban nézett volna ki az adott pillanatban... aztán, amikor áthaladtunk Sárfalván, megörültem, hogy van egy hely, ami illik a ruhámhoz. :)
Ugyanis klasszul esett az eső, és azért 3 nőnek vannak más igényei is, minthogy a kocsiban kényelmesen ülve szörpöt iszogassanak órákon át... és az egyik ilyen alkalommal, amikor elegánsan, ernyővel a kezemben elvonultam dolgomra, hát izé.... szóval nagyon seggre estem.
Fiam mondta, hogy miért nem szóltam előre, felvette volna videora? (Na ennyit a nevelés sikerességéről. )
A kisbaba végig üvöltött a szertartás alatt, de nem vettem észre, hogy valakit zavart volna. Persze, vígasztalták, persze, újra sírt... fiam mondta is, hogy ő nem fogja kitenni a gyerekét ilyen tortúrának. Elhiszem neki, mert amúgy is ateista.
Másnap elmentünk a csíksomlyói búcsúba.