2009. október 25., vasárnap

A hangzatos beszédekről

Emlékszem, Nagy Imre újra temetésén mennyire lelkes, rokonszenves volt az akkori Orbán Viktor.
(Nekem, személyesen, aki fiatal voltam és hittem az igazságban. És nem voltam sem történész, sem politikus alkat. Csak egy ember a sok közül.) Emlékszem Demszky Gáborra is, amikor egy rádió interjú során azt fejtegették, hogy ha a politikai nem tudom micsoda nem fog beköveztkezni, akkor könyveket fog szerkeszteni. Milyen szerény, tudós típus- gondoltam akkor. Hát, a hatalom mindkét embert megváltoztatta.
Ha még ma is úgy gondolkozna Orbán Viktor, ahogy akkor, azon a beszéden, amit én is hallottam, akkor nem nevezné a Jobbik Pártot szélsőségesnek. Akkor észrevenné, hogy óriási arányvesztések vannak a társadalomban, a gazdaságban... és a most induló mozgalmak ezeket akarják ellensúlyozni. Ez egy tünet. Gyerekneveléskor ilyen helyzetben a jó szülő meghökken, aztán elgondolkodik, majd kommunkikálni kezd... Az autokrata szülő pedig tilt, parancsol, büntet. Csak sajnos a tüneti kezelés nem elég.
Sosem akartam politizálni, mert az olyan bonyolult. Elindul egy jó kezdeményezés, és mire hatni tudna a környezetére, már ott lapul ezernyi önző érdek, persze álruhában...
Most Vukics Ferencre gondolva talán más lesz a helyzet, mert ő már nem 20 éves, hanem attól idősebb- talán ez is számít.
Nem tudom, de azt gondolom, hogy amelyik hatalom nem vállal felelősséget a polgáraiért, annak nincs joga hatalmaskodni. Nyilvánvaló, hogy nincs olyan társadalom, ahol mindenkinek jó lenne. De törkedni kell rá.

4 megjegyzés:

Ida13 írta...

Veszélyes vizeken evezünk, mostmár én is, hogy kommentelek. Addig pl. nekem is szimpi volt a Magyar Gárda (MG)felfogása, amíg nem tapasztaltam, hogyan hat ez rám. A gyerekekkel bementünk a Bazilika elé. Nem sokkal előtte a MG tartott a közelben gyűlést, amiről nem tudtunk. Amilyen csúnyán beszéltek a haza(?)felé tartók a túristákkal, különösen a színesbőrűeknek miket trágárkodtak, hát engem is megrémítettek. Nem voltak azok tekintettel senkire. Mondták a csúnya szavakat még csúnyábbakkal összefűzve és köpködtek ártalmatlan túristákat. Oda sem mertem nézni, mert féltem, hogy én mit kaphatnék a gyerekeim szeme láttára. Azóta kicsit másként gondolok rájuk.
Igen, 20év eltelt. Megkeseredtek a politikusok is és elkezdtek azon aggódni, hogy jajj, mi lesz velük, ha dolgozni kell majd. Ezt érzem.Aztán szerintem Demszky sem érzi jól magát a bőrében, de végig kell csinálnia, mert muszáj. TE még nem éreztél hasonlót? Amikor olyat kellett csinálnod, amit nem tudsz jól csinálni, bár próbálod, de minden próbálkozásod kudarc és mégis KELL!!!!Ilyen helyzetben lehet ő is. Jó lenne, a annak tartanák magukat a miniszterek, amit ez a szó jelent. SZOLGÁNAK. A választói szolgáinak.

Bea írta...

Dehogynem , én is éreztem már olyant, hogy nem tudok jól csinálni valamit. Én általában abbahagyom magamtól, ugyanis ilyenkor örömem sincs a dologban. így voltam a tanítással is: mire odáig jutottam, hoyg diplomám lett, (hitoktatói) addigra rájöttem, hogy a saját 3 gyerekem annyira lefárszt emberileg, hogy már nincs türelmem a mások rosszul nevelt gyerekeihez. Már novemberben a tanév végét vártam, ebből kiderült számomra, hogy nem ezt kell csinálnom. De én lemondtam önként, nem ragaszkodtam foggal-körömmel. Vagy pl. amikor egy évvel ezelőtt pályázatot írtam, és hát sokat kellett utánam javítani a dolgon, mert nem voltam elég profi. De én ilyen esetekben vállalom a felelősséget a munkámért. Én láttam kárát, hogy pl. a pályázatírásnál olyan nagy horderejű dolgot bevállaltam, hogy még a havi tb.-met sem tudtam kifizetni a munkadíjból, olyan lassan ment a munka. (Ja, és azóta sem fizették ki a munkámat, pedig szerződés van róla. )De az ország vezetőit nem lehet elszámoltatni - vajon miért? Ők hogyan vállalják a felelősséget?
Svájc és Szlovénia hogy tudta megcsinálni, hogy szinte nincs külföldi vállalkozó az országban? Svájcban nincs multicég, tudtommal. Szerintem nem lehet mindent a kényszerrel magyarázni.
Magyar Gárda megmozduláson nem voltam. 25-én a Sándor Palotánál semmiféle mocskolódást nem hallottam, békés, értelmes, jószándékú emberek voltak együtt. Viszont hallottam már provokátorokról. Akik egy kívülálló számára úgy tűnnek, mintha az adott csoporthoz tartoznának, közben pedig dehogy.

zazálea írta...

Nos, én pedig azt gondolom, hogy OV valóban nem úgy gondolkodik, mint 20 évvel ezelőtt, különben már rég szélsőségesnek nevezte volna a Jobbik-ot. :o(
Látod, ilyen a világ,ennyire másképp lehet látni ugyanazt a dolgot.:o)Akkor lehet, hogy mi is változtunk az elmúlt 20 év alatt?

Bea írta...

Orbán Viktor már szélsőségesnek nevezte a Jobbik-ot.
Persze, mi is változtunk, 20 év alatt, meg lehet, én is másképp beszélnék, ha benne lennék a hatalomban , mert mindenki a maga szemüvegén át látja a dolgokat.
Csak már túl sötétek a szemüvegek. Szerintem.

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)