2009. november 10., kedd

Még egyszer, és remélem, utoljára...

.. de mintha lennének ebben az írásban olyan dolgok, amik az előző irományból kimaradtak. E-mailben kaptam, kiteszem ide is, hátha valaki megfontolja.

"
Annak is érdemes lehet őket alkalmaznia, aki beoltatta magát (valamelyik) influenzavírus elleni vakcinával, mivel egyrészt a védőoltás nem jelent száz százalékos védelmet az adott vírustörzs ellen sem, másrészt a módszer egyéb, hasonló módon terjedő kórokozók ellen is hatásos lehet.

Lentebb található a teljes angol nyelvű változat, a lényegét közreadom magyarul is, azzal a megjegyzéssel, hogy csak kiegészítő módszerekről van szó, melyek szerintem is nagyon hasznosak, de nem szabad kizárólag csak rájuk hagyatkozni.


„A következő tanácsok, amelyeket Dr. Oz-tól kaptam, sok értelmes dolgot tartalmaznak és fontos ismerni őket.

Az influenzavírus az orrüregen és a száj-garatüregen keresztül képes fertőzni. Az majdnem lehetetlen, hogy egy nagy járvány esetén elkerüljük a H1N1 vírussal való találkozást, dacára minden elővigyázatosságunknak. Ám nem a vírussal való puszta találkozás, vagyis a megfertőződés okozza a nagyobb problémát, hanem az, ha a vírus képes el is szaporodni a szervezetünkben.

Néhány nagyon egyszerű dolog segíthet megelőzni a fertőződést (vagy legalább lecsökkenteni annak mértékét), illetve a mégiscsak elkapott vírus elszaporodását a szervezetben. Ezen hasznos fogásokat sajnos a hivatalos szervek sem hangsúlyozzák eléggé.


1. Gyakori kézmosás (ezt a tanácsot azért gyakorta hallani)

2. „El a kezekkel a szádtól” módszer. Próbáld meg megállni, hogy nem nyúlsz az arcodhoz és főleg a szádhoz a kezeddel, csakis alapos kézmosás után. (Bizonyított, hogy sok, légúti betegséget okozó vírus nem közvetlen cseppfertőzéssel terjed emberről emberre, hanem úgy, hogy a vírussal fertőződött tárgyakat megfogod és utána a kezedről a vírust szépen lenyalod. A szájvédő maszk azért is hasznos, mert ezt is megakadályozza.)

3. Gargarizálj naponta kétszer meleg sós vízzel (vagy hydrogen-peroxidos vízzel, ha nem bízol a sóban - Hyperol tabletta 4,5%-os oldata.) A H1N1 vírusnak ugyanis a fertőzést követően 2-3 napra van szüksége ahhoz, hogy a száj és/vagy orrüregben elszaporodjon és kialakítsa a tüneteket. Egy egyszerű gargarizálással eltávolítható a vírusok nagy része, gátolható a szaporodásuk, így lecsökkenthető a számuk. Ne becsüld le ezt az egyszerű, olcsó és hatásos megelőző módszert.

4. Hasonlóan az előzőekhez, az orrüregeidet is tisztítsd ki legalább naponta egyszer meleg sós vízzel. Van, aki óvatosan vizet szippant fel az orrába és úgy öblíti ki azt, ami nagyon jó tisztító módszer, de erre nem mindenki képes. Arra viszont igen, hogy egy meleg sós vízbe mártott fültisztító pálcával naponta végigtörölje belülről az orrát. Nagyon jó módszer a vírusok számának lecsökkentésére.

5. Erősítsd az immunrendszeredet magas C-vitamin tartalmú zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával. Ha a C-vitamin szükségletedet tablettákkal fedezed, figyelj arra, hogy azok cinket is tartalmazzanak, mivel a cink elősegíti a C-vitamin felszívódását.

6. Igyál olyan sok meleg folyadékot (tea, gyenge kávé, kakaó stb.) amennyit csak lehet. A meleg folyadékok fogyasztása hasonló hatású, mint a gargarizálás, csak az ellenkező irányban. Lemossák a szaporodó vírusokat a torokból a gyomorba, ahol azok nem tudnak tovább szaporodni és ártalmatlanná válnak.”




Végül egy felhívással zárul az angol anyag:

„Küldd tovább ezt az e-mailt az ismerőseidnek. Soha nem tudhatod, ki veszi figyelembe - és marad emiatt életben.”
"


Amúgy érdekes, hogy hallottunk halálesetről, ami egészséges fiatallal történt, meg krónikus betegségben szenvedőkről. Azonban azt az esetet, miszerint egy 64 éves nő meghalt az inf. elleni védőoltás beadatása után- azt csak egy budapesti angol nyelvű lap közölte. Állítólag.

3 megjegyzés:

Kicsoda írta...

na ez tenyleg jo es ha csak kicsit is hasznal megeri! koszi!

Bea írta...

Szívesen. :)

lomaquilt írta...

Kösz, hogy közreadtad, ma voltunk beoltatni a családot!

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)