2009. november 9., hétfő

Hír, vagy rémhír?

Tényleg biofegyver pusztít Ukrajnában?
2009. november 05. csütörtök, 15:51 EgerJobbik.hu

Nos, a tények a következők. Egy Joseph Moshe nevű mikrobiológus, aki egyébként amerikai-izraeli kettős állampolgár, még valamikor augusztus elején megjelent Dr. True Ott rádiós show műsorában műsorban.

Majd a férfiú a jelenlévők - és alighanem a hallgatók - legnagyobb megdöbbenésére közölte: bizonyítékokat kíván átadni a hatóságoknak arról, hogy a Baxter Gyógyszergyártó Cég Ukrajnában lévő laboratóriumában vakcinának álcázott "biofegyver" előállításán dolgozik.

A cég oltóanyaga valójában szándákosan úgy van megalkotva, hogy legyengítse az immunrendszert, és az 1918-as spanyolnátha járvány vírusát tartalmazza - közölte Joseph Moshe. Akit augusztus közepe táján az amerikai rendőrség letartóztatott, noha a tudós heves ellenállást fejtett ki a zsarukkal szemben. Azzal a váddal rakták hűvösre a mikrobiológust, hogy bombamerényletekkel fenyegetőzött a rádióműsorban, ami azonban nem igaz.


Nem kívánok összeesküvés-elméleteket gyártani, de tény: három hónappal Joseph Moshe bejelentését követően - amit akkor senki sem vett komolyan - kitört egy súlyos influenza- vagy ki tudja, milyen járvány - és éppen Ukrajnában. Meglehet, Moshe egy szélhámos vagy egy bolond, mindamellett annak a matematikai esélye, hogy éppen Ukrajnából induljon el gyilkos útjára valamilyen vírus, 0,69%. (Ukrajna lakossága 46 millió, a Földön pedig 6,7 milliárd ember él.)

Október 30-án egyébként még csupán két sertésinfluenza-megbetegedésről (!) volt tudomásuk a hatóságoknak, a H1N1 számlájára írható halálesetet pedig ekkor még nem jelentettek. És ezután hihetetlenül rövid idő, néhány nap leforgása alatt több százezer embert döntött le a titokzatos járvány Ukrajnában, és a halálos áldozatok száma is jelentős.


Hogy kicsoda valójában Joseph Moshe, arra nézve találgatások sokaságát lehet olvasni. Egyesek szerint Moszad-ügynök, akinek felébredt a lelkiismerete, és figyelmeztetni akarta a világot, miféle borzalmas terveket forgatnak a fejükben a világot uralni kívánó őrültek. De az is lehet, pusztán csak képzelődött, és a véletlenek különös összjátékának következtében pusztít a járvány éppen Ukrajnában, ahol állítása szerint a gyilkos vírust kifejlesztették.

Perge Ottó

6 megjegyzés:

Budai Detti írta...

Hááát, azért remélem ennél fejlettebb világban élünk!
Ugyanakkor van egy tény a történelemben: Ukrajnában volt már szennyesebb módja is a szaporulat visszafogágának!!! Szó szerint megetették egymással az embereket. Ezek után egy ilyen jellegű pusztitás már nem meglepő, ugyanakkor elég képtelennek tartom a dolgot. És miért Ukrajnában van ilyen jelentős méretű pusztítása a vírusnak? Mert igazán le vannak gyengülve az emberek. (Gondolom az orosz gázt vissza kell valahogy fizetni, és gondolom a szociális költségeken vágnak...) Persze ez az egész csak hipotetikusan van így!

Bea írta...

Nem nagyon kíséem figyelemmel az ukrán helyzetet. De pl. ha azt olvasnád/hallanád a hírekben, hogy embertársaikat eszik az emberek itt és itt... azt is lehetne rémhírnek venni és kételkedni, és reménykedni, hogy ettől fejletettebb világban élünk. Csak sajnos az emberek erkölcsi színvonala nem fejlődik. legalábbis, én így látom.

orsolya vanessza kiss írta...

Én csak arra gondolok... hogy ok, hogy Ukrajnában fejlesztgetik ki a biofegyvert... de kétlem, hogy ukrajna lenne a célpontja is..

bár lehet, ki kellett próbálni?

Ezek a dolgok valóban annyira végletesnek és infantilisnak tűnnek.. mégis meg kell, hogy mondjam, hogy a mai világtól még ez is kitelik sajnos.

és ez borzasztóan szomorú.

és kicsit ki is billent a személyes egyensúlyomból.. mert olyna érzetet ad az embernek, hogy kiszámíthatatlan minden, és ki vagyunk téve mindennek.. amire nincsen se ráhatásunk, de még rálátásunk sem!!!!!!!

:(

Bea írta...

Igen, sajnos így van. én is sokszor érzem magamat tehetetlennek, és ez frusztrál. Mert amúgy elvileg magunk kéne irányítsuk az életünket.

Budai Detti írta...

Ez így van, ahogy Vanessza írja, ugyanakkor azt nem hinném, hogy régebben jobbak lettek volna az emberek. Csak kevesebben voltak. Most, hogy nagy a tömeg, több az ilyen jellegű .... hogy is mondjam: szenyóság.
De ha csak végignézünk a történelmen, a korokhoz képest mindig megvoltak a sajátságos, technikához kötött rosszaságok.
Pl., hogy 45-ben az atombomba számított nagy "durranásnak" épp olyan, mint amikor rájöttek az ősemberek, hogy megvágott bottal lehet gyilkolni. Viszont van egy jó hírem: (ami szerintem szomorú) mostanában nem nagyon fejlődik tovább a tudomány. És ezt most elég irónikusan írom: örüljünk, hogy csak vírusgyanú van. (Bár az ivóvíz is megérne egy hosszabb beszélgetést.)
És tudod mit Bea? Én nagyon szeretem nézni a dolgaidat, mert szépek és arra emlékeztetnek, hogy milyen jó, hogy vannak emberek, akik jó dolgokra szánják az idejüket!

Bea írta...

Ó, most nagyon sok mindent tudnék válaszul írni, de sajna el vagyok maradva a megrendeléseimmel. Pl., hogy tényleg, ilyen dolgokkal, amikkel mi foglalkozunk, az milyen jó, és jót tesz mindenkinek, aki értékelni tudja. De aki nem tudja, annak sem ártunk vele. Csak néha sz@r érzés feleszmélni, hogy van más is ezen kívűl. meg is mondom a férjemnek, hogy hagyjon békén az ilyen dolgokkal. :P

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)