2009. augusztus 31., hétfő

Ízletes padlizsánsaláta, másnéven : zakuszka télire


Hozzávalók:

3 db. közepes nagyságú padlizsán
6-8 zöldpaprika
6-8 paradicsompaprika
0,5 kg. paradicsom
2 nagy fej hagyma
3 dl olaj
só, ízlés szerint


A padlizsánokat, paprikákat sütőben megsütjük.



Én a 2-es fokozaton szoktam. Amikor átsültek, lehúzzuk a héjukat- jó kis babra munka, de megéri, mert télen csak elővesszük a kis üvegeket és kenyérre kenve kitűnő, tápláló reggeli.

Az olajban megpároljuk az apróra vágott hagymát, és a héja nélküli, apróra darált padlizsánt, paprikát beletesszük, kevergetjük.


A paradicsomot fél percre forró vízbe dobjuk, hogy a héja könnyen leváljon, és meghámozzuk, felaprítjuk azt is, és bele a többihez a fazékba.



Sózzuk, pár percig együtt forraljuk a szószt, majd kis üvegekbe szedjük és vízgőzben tartósítjuk.
Ha télen elővesszük- bár nálunk már másnap terítékre kerül olykor :) , vigyázzunk, hogy hamar fogyjon el, mert felbontva nem áll el sokáig.


Nálunk nagyon fogy- igaz, én igyekszem nem bolti felvágottat venni reggelire, vacsorára. Házi kenyérrel a legfinomabb. :)

Blog-barátság-takaró-blokk



Végre tudtam annyi időt szánni a varrásra, hogy elkészítsem ezt az egy kis blokkot. :P
mert amúgy ma zakuszkát, más néven ízletes padlizsánsalátát készítek télire, meg kisütöm a kenyeret, amit a lányom kezdett sütni a kedvesének, csak nem volt ideje befejezni. Oda kell figyelni erre is, mert a múltkor pl. a hagymalevest Jana-vízzel öntöttem fel, artézi víz helyett. :) Olyan fura íze lett. :P


Posted by Picasa

2009. augusztus 27., csütörtök

Kedvenc színeim






Posted by Picasa

2009. augusztus 25., kedd

Fehérje-kiállítás



Tegnap csak egy mobiltartót tudtam varrni, mert mire tényleg időm lett volna leülni "zakatolni"- ahogy a párom szokta mondani- , el kellett indulnunk egy kiállítás megnyitóra. Volt egy projekt az ELTE Természettudományi Karán, amire az én gyöngyvirágszál művésznőmet is meghívták alkotó művésznek. :) Minden művész kapott egy fehérje molekulát, és ahhoz kapcsolódó műalkotást kellett létrehoznia. Az alábbi fotón a lányom munkája szerepel, bal oldalt. Jobb oldalt pedig a nikotin molekula. Így egész jól elviselhető. :)

A kiállítás többi képe itt tekinthető meg. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki szereti, támogatja és értékeli a gyermekeim tehetségét, munkáját. :)




Posted by Picasa

2009. augusztus 22., szombat

Jó játék Anaisznál

Részletekért katt a képre!

2009. augusztus 21., péntek

Lila pompa


Ez még megvan. :)
Imádom a szabad gépi tűzést. Ilyenkor kicsit tervező is az ember.

Posted by Picasa

Bordó rózsás romantikus...



Nem akarok dicsekedni, de mégis... olyan jó érzés, hogy kb. másfél órát volt a Meskán, és elkelt. 4 másik termékemmel együtt. :)



Posted by Picasa

2009. augusztus 19., szerda

Kétféle hirdetés

Az egyik, hogy játék van Colette-nél. Szó szerint hatalmas ötlet, nézzetek be hozzá! :)



A másik, hogy a képen bemutatott fát odaadnánk valami fafaragónak, mert cseresznyefa, és állítólag az jó faragós célokra.





Egy teendő van vele kapcsolatban: el kell jönni érte hozzánk. Ha kéri valaki. Az idén vágtuk ki, úgy kb. 25 éves fa.

2009. augusztus 17., hétfő

A mai napon

... több dolog is történt- pl. kaptam egy Limonádé díjat. Vadcic küldte, és most szokásomtól eltérően tovább fűzöm a láncot- mert nagyon le van ülve a blogger csapat- kell nekik egy kis frissítő limonádé. ;)
Részemről szeretem a limonádét, ha finom hűvös, kicsit pezsgős...

A játék pedig:
1. Tedd ki a díjat a blogodra.
2. Nevezz meg legalább 10 blogot, akiknek szeretnéd ezt a díjat odaadni.
3. Linkeld be azt, akitől kaptad a díjat.
4. Hagyj üzeneted a díjazottjaidnál, hogy tudjanak róla.
5. Írd ki a blogodra, hogy kiknek küldted el a díjat.




A 10 blogoló pedig: Manka, Belly, Ircsi, Esther, Viki, Sziranszki, Vanessza, Pillle, Csipkebogyó, Ablie

Ha már megkapta valaki a díjat, akkor csapja a többihez: ilyen melegben jól esik egy kis limonádé. :)

A mai napon még az is történt, hogy elkezdtem a 90 napos diétát. Már ma hősnek érzem magam, és nagyon éhesnek. Valahogy úgy alakult a napom, hogy reggel elindultam boltba, de 11 óra volt, mire a reggelire szánt dinnyét meg tudtam enni. És folytatódott a kálváriám, amikor is ki kellett várnom, hogy a nagylányaim rendbe tegyék maguk után a konyhát...
Szóval, nekem macerás ez egyelőre. Régen azért volt az, mert amikor kicsik voltak gyerekek, nekik külön főztem, és magamnak is. Most már nagyok, most már jönnek a barátok, barátnők, szerelmesek... Most már nagyjából tudnak főzni, csak győzzem kivárni a végét. :)

Tipikus tinédzser

Szívesen megmutatnám a fejét is, csak éppen az előbb töröltem le véletlenül a gépről a "fejes" képet- úgyhogy meg kell várnom, hogy visszaküldje nekem a saját gépéről...
Szóval, reggel általában energikus vagyok és szorgalmas, számba veszem (Rebi ne értsd félre!) a napi teendőket. Egy ilyen reggelen szóltam a nagylánynak, hogy ne tegyük a melltartókat a mosógépbe , mert eltűnt a mosózsák, és mostanában a gép tönkreteszi a melltartóinkat.
Válasz: "Jó. De eddig nem tette tönkre."
Mire én: "Majd fogja."
Ezzel a kurta mondatommal iszonyú sértést követtem el, rögtön utálatos, meg mindenféle rossz anya lettem... Miközben teregettem, azon gondolkoztam, hogy hogy is kéne határozottan beszélnem a lányommal, hogy közben ne sértődjön meg? Mert ha a fenti kurta mondatom helyett elkezdem magyarázni- már sokadszorra a helyzetet, akkor teljesen belebonyolódunk abba, hogy tulajdonképpen az egész nem is fontos- na ezt akartam elkerülni.
Pár perc múlva kedvenc legkisebb gyermekem kopog a konyhaablakon, barátságosan integet, én visszaintegetek, mire észhez kap: "Ja, hát én most haragszom rád."
Néztem rá, nem tudom, hogyan, de fél perc múlva elnevette magát.
De nem adta könnyen a békülést: keresztbe fonta a karjait, és kihívóan, mintha 100 éve ígérgetném neki hiába a szalonnát, olyan törökbasa- forma tartásban kérdezte: "Szalonna van?"
Na, ennyit a diétáról, a tinédzserkorról és a békülésről. :)


Ebbe a táskába komponáltam bele azt az anyagot, amit Zaza festett, és cseréltünk.




Posted by Picasa

2009. augusztus 16., vasárnap

Rózsa rózsással :)

Ahogy megláttam a boltban ezt az anyagot, rögtön... - gondolom számotokra is ismerős a folytatás. :)

Ebbe beleszeretett az egyik lányom,


Ez pedig a Meskán várja leendő gazdáját.



Posted by Picasa

2009. augusztus 13., csütörtök

Hogy jól alhassatok! :)

Posted by Picasa

2009. augusztus 11., kedd

Elhajlottam a ferdepánt felé :)


Pepita boltjában klassz ferdepántokat lehet kapni - be is vásároltam. :)
Eddig varrtam valamit, és kerestem hozzá a meglévő anyagaimból valami hozzáillőt. Most kicsit változott a helyzet: mintát, felhasználási lehetőséget kerestem a ferdepántnak- ez az első próbálkozásom eredménye. (Nem tökéletes, meg biztos lesznek ettől ötletesebbek is, de ez az én gyerekem. :) )
Amúgy ez egy extrákkal ellátott táska: belül két rekesze van (tízórainak, vagy más, elkülönítendő dolognak), két zsebe, és még a fedél alatt is van egy háromosztatú zseb, melybe mobilt, tollat, bérletet tehetünk.




Posted by Picasa

2009. augusztus 10., hétfő

Pasianyagos játék - 2. menet :)

Végre-valahára tudtam foglalkozni a tavaly nyáron kapott inganyagokkal- első körben ez lett belőle. Magamtól nem jutott volna eszembe, hogy kártyatartót készítsek, de egy kedves hölgy a Meskáról megkeresett és rendelt tőlem. Aztán varrtam magamnak is, és tapsztalom, hogy nagyon praktikus, mert nem kell a pénztárcámban kutakodnom az ide-oda csúszkáló kártyákkal bénázni.
Lesz még folytatása, azt hiszem. Igaz, a férjem azt mondta, hogy neki elege van a textilekből, (vajon miért is? ;) ) de nem minden pasi egyforma. Na jó, tarisznyát elfogadna. :)

Szóval, ha van kedvetek, folytassuk az ajándék ötletek gyűjtését. :)
Nem tudom, hogy van-e igényetek még ilyen anyagokra, hogy az ötletek beküldői között újra sorsoljak-e?





Posted by Picasa

2009. augusztus 8., szombat

Így készült- kártyatartó

Ezen a héten elképesztően keveset haladtam varrásbéli alkotásaimmal. Ma tudtam befejezni ezt a kártyatartót, s a készítési menetét lefotóztam- hátha Ti is kedvet kaptok hozzá.
15 db. kártya fér el benne. Én egy 19x 26,5 cm-es alapot (illetve fedlapot) használtam, és táskamerevítőt is tettem bele, hogy jó tartása legyen.






Az egyes zsebek 8 cm mélyek- ebből 5 sor van.



Fentről kezdtem varrni, nagyjából egyenletesen elosztva.




A szélétől 9 cm- re bejelöltem egy-egy függőleges vonalat- itt levarrtam, ez lett a kártya elválasztó vonal.



A záródását gumival oldottam meg.


Az előlapot és a belsejét színükkel egymás felé fordítottam és hosszanti irányban letűztem.




Kifordítottam és a rövidebb széleket ferdepánttal dolgoztam el.


Aztán lefotóztam, hogy lássátok Ti is. :)

Végül belepakoltam a kártyáimat. :)


Posted by Picasa

Meghívó Jákotpusztára


2009. augusztus 5., szerda

Néha kertészkedek is


Na nem sokat, mert jóból is megárt a sok- hát még a munkából?! ;)
Csak eszembe jutott, hogy úgy 15 éve ültettem levendulát, és azóta eltűnt a köré nőtt növényrengetegben, úgyhogy most egyenesen 4-et vettem és felírom a naptáramba, hogy mikor kell metszeni. Már most fini illata van. :)

Posted by Picasa

2009. augusztus 4., kedd

Juhtúrós rakott krumpli - most már tényleg

Miután az agyam szabadságra ment, és csak ülök bambán nélküle... :) , megpróbálom a néhány itthon maradt agysejtemet aktivizálni- talán egy receptet sikerül bepötyögnöm. Pl. szombaton nem sikerült. Írtam- írtam- izzadtam- és a Blogbajokban találtam az írásomat. Így jár, akinek több blogja van. Aztán átmásoltam az enyémbe és a Blogbajok-ból kitöröltem. Na, erre eltűnt az enyémből is. Hiába, no. Elszoktam a számítógépezéstől. De legalább a kamra tiszta- másfél zsák lim-lomot pakoltam ki belőle. Mindezt persze akkor, amikor ott állt a fini őszibarack és várta, hogy eltegyem befőttnek. Addig várta, és én addig takarítottam a kamrát, hogy a 12 kg. barackból kb. 4 kg. maradt, amit valóban el tudtam tenni- a többit megettük. :)




Juhtúrós rakott burgonya

(Más néven krumpli, székelyesen: pityóka, 2 év körüli gyermeknél- spec. a sajátomnál- : kumli)

Hozzávalók: 1 kg. burgonya
20 dkg. juhtúró
2 fej hagyma
1 pohár tejföl
4 db. kemény paradicsom
10 dkg. füstölt vagy trapista sajt
só, bors, vaj

Elkészítése:

A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk.
A tejfölt összekeverjük a reszelt sajttal.
A paradicsomot meghámozzuk, a hagymát megtisztítjuk és mindkettőt felszeleteljük.
A tepsi alját vékonyan bekenjük vajjal és rászeleteljük a burgonya egyik felét.
Erre következik a juhtúró, paradicsom, hagyma, majd végül egy réteg burgonya újból.
Végül ráöntjük a tejfölös masszát és fél óráig sütjük.
A recept ír sózást is, de ha sós a juhtúró, akkor nincs rá szükség.


Mosogatással kapcsolatban lásd az előző tanácsomat. :)



Az előbb jártam Varázsolló oldalán és meghatódva tapasztaltam, hogy az egyik táskám megihlette. :) Olyan jó érzés ez, főleg abban a helyzetben, hogy nem varrónő-suliba jártam. Csak néha tanfolyamra, vagy táborba egyszer, Karcagra... Igaz, a neten is sokat tanulok. De azért a Macskás táska saját találmány. :)
Most itt üzenem Miss Scottynak, hogy olvasom a blogját, csak valamiért nem tudok kommentet írni, pedig már többször szerettem volna.
Most pedig rohanok mindent bekapkodni az eső elöl. :)
Elnézést kérek: a felhőszakadás elöl. :)

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)