Nem lehet eléggé felkészült az ember

Hiába minden. Vittünk akvarell ceruzát (ez a kedvenc), ollót, ragasztót, rajzlapot. Rajzoltam neki is, elkezdte kiszínezni, közben rajzoltam és beszélgettünk és vártuk, hogy teljen az idő. Egyik fél óra a másik után. Gyerekek jöttek-mentek körülöttünk, játszottak, sírtak-nevettek, ettek-ittak, lassan múlt az idő. Már elfáradt a kezem a rajzolásban, már megbeszéltünk minden családi és egyéb ügyet, már a kötésem volt a kezemben, úgy az utolsó két órára...
Egyszer csak megszólal félhangosan a gyermekem: "Anya, én nem haragszom rád." Nézek kíváncsian- ez most hogy jut eszébe? Nem kell kérdeznem semmit, mert olyan klasszul félhangosan folytatja, hogy mások is meghallják: "A múltkor azt mondtad, hogy bevered a pofámat, ha még egyszer megszólalok." Szerencsére nem volt semmi a számban, mert frankón kiesett volna, miközben az állam leesett.... kinyögtem azért, hogy mikor mondtam én ilyent? "Hát, a múltkor, amikor részeg voltál."
Na, köszi. :) Köszi drámatagozat, hogy megtanítottad a csemetét hatásosan előadni. :) Köszi neked, unalom, hosszú várakozás, meg a 17 év "bölcsessége"...
Megyek bedobok egy felest, mert ezt máshogy nem lehet kibírni. ;)

Hozzá kell tennem, hogy ilyesmit már 5-es korában is csinált, amikor valami hypermarketben a 100 kg ételt raktam a pénztárosnő keze alá, meg gyorsan vissza a kosárba- pénztárnál mindig siet az ember. Az én drágám nem tudom, milyen ötlettől vezérelve elkezdte mondani és kérdezgetni, hogy ő tudja, hogy mi őt az utcán találtuk, és ő nem is a mi gyerekünk, ne is titkoljuk... asszem benne van a vérében a hülyeség. :)
Amúgy onnan kaphatott ötletet, amikor hallotta, hogy egy anyuka azt mondta a gyerekének: "Ha még egyszer belerúgsz a lábamba, eltöröm  a lábadat."