Rebi rajz és dühöngés

Egyszer már említettem ezt a rajzot- úgy 8-9 éves lehetett Rebi, amikor készítette- most a Református Élet című folyóiratban jelent meg.
Hűen tükrözi, hogy mit értett és mit nem- a gyermek. :)



Mostanában azon gondolkoztam, hogy írjak-e dühöngő sorokat is a blogomba, és arra jutottam, hogy megpróbálkozok vele úgy, hogy ha évek múlva visszaolvasom, tudjam, hogy ez idő tájt nem csak a nagy 235cmx 200 cm-es takaróval küzdöttem, hanem kiderüljön, mi volt akkor éppen körülöttem?

Mi is van körülöttem- körülöttünk? Válság. Most így a rajzról eszembe jut egy evangelizáció, melynek a két kulcsszava ez volt: válság és váltság. Most ez bocsáttassék meg nekem, hogy nem szándékozom most megtéríteni senkit.
"Csupán" annyit szeretnék, hogy működjenek rendesen, jól a dolgok. Tudom, könnyű a tökéletest elképzelni, és nehezen lehet megvalósítani.
Konkrétan: azt hallottam a rádióban, hogy azokat az iskolákat, amelyeket az önkormányzatok nem tudnak fenntartani, államosítanák. Már ez a kifejezés is furán hangzik egy most iskolás korú gyermek fülének- az idősebbek és a történelmet ismerők tudják, hogy miről van szó. A terv : az államosított iskolákat az állam tartaná fenn, egyeforma tanmenettel, egyforma költségvetésből. Kérdésem: az állam talán olcsóbban fenn tudná tartani az iskolákat? Mert nem szándékozik több pénzt költeni az iskolákra, ez kiderült a műsorból. Tehát akkor mi értelme van egy ilyen döntésnek? Az nem lenne célravezetőbb, hogy megvizsgálnák, mi mennyibe kerül, és rendesen megfinanszíroznák a működést?
Ez csak egy probléma a sok közül. Szóval ilyen időket élünk.
Ekkor történik az is, hogy gyárak zárnak be, 3-4 napos munkahetet vezetnek be, ezrek fognak állás nélkül maradni.
A családi pótlékot bruttósítani akarják- ez vicc. Rossz vicc, az igaz, és az is igaz, hogy ezek a pót-, ill. álintézkedések nem fogják a problémákat megoldani. Sőt, azt is hallottam, hogy ezentúl nem alanyi jogon fog járni a családi pótlék. Nem minthogyha olyan nagy összeg lenne, remélem, a rászorulók azért megkapják ezután is. Lehet, hogy ennyi szociális munkásnak kellett volna beállnom, de már mindegy, már varrok. Csak most "tele van a hócipőm".