2009. április 21., kedd

Ez történt velünk

Mostanában nem volt időm írni- és nem is lesz most annyi időm, mint volt télen, pedig nem kertészekedek, csak egyszerűen takarítunk. :)
Azért voltunk húsvétolni, Pápán. Sajnos a városban nem sétáltunk, pedig nagyon szép. Ha legközelebb arra járunk, lefotózom.
Alább láthatjátok, hogy milyen volt nálunk a húsvéti locsolás. :)





Itt, a legalsó képen az a kellemesnek tűnő vízfüggöny olyan erős, mint egy igazi hátmasszázs. Nagyon fini. :)
Egyébként ezen dolgoztam az utóbbi hetekben. Jól ráéreztem, hogy a zöldet kell választanom, az az egyik kedvenc színe az Anyukának. Már csak el kell jutattni hozzá valahogy....
A pelustartót feltettem a Meskára, de azért ő is kap majd, csak így olyan jól néz ki együtt.


A nagy munkához segítségem is akadt- lánykám elvállalta, hogy a gép által kelesztett kenyeret kisüti a sütőben. Amint látszik a képen, alapos munkát végzett. :),



Meg kell említenem, hogy amikor kenyeret sütök, általában azt nem viszek haza aznap a boltból- tegnap mégis vittem. Ki tudja, milyen megérzésből?


Én nem voltam otthon, csak nagy sütés-olaj szag fogadott, amikor hazaértem az üres házba, és a kenyér szépen sült a sütőben, ki tudja, mióta?



Most az egyszer nem voltam dühös, hogy "kibelezik" a kenyeret- a belseje egész jó volt. :)
És, mivelhogy nem gyulladt fel a ház, és működött a varrógépem is, varrtam a lánykának egy használt, kiülepesedett nadrágjából egy szoknyát.





A nadrág épen maradt részeiből pedig kiszabtam egy táskát. Elővettem a tavalyi maradékaimat, és foltoztam. :)




Hogy meglegyen a harmadik megérzésem is, kifekszem majd a napra, magamba mélyedve figyelem a belső biorezonanciámat, és amikor úgy érzem, hogy közeleg a rossz idő, felkelek, és közlöm a környezetemmel. ;)

Posted by Picasa

11 megjegyzés:

Tigrislilijom írta...

Készülj rá, hogy lánykád még sok kenyeret fog "túlsütni"... - ilyen szép csereajándékért én is ezt tenném :-))))) Aranyos lett a szoknyája!

Bea írta...

Csakhogy előkerültél, Tigrislili. :)
Te is jártál már így párszor, ezek szerint? :)

zazálea írta...

Az az anyai szív, hát igen... :o)
Nem, mi sosem járunk így. A mi gyerekeink nem felejtik ott a sütőt. Csak a vasalót. :o)

Tigrislilijom írta...

Ajjaj...ha a sütőm mesélni tudna :-)
De volt már többször szenes rizsem, pörköltem, miegymás. A fekete fazékaljak nem feledtetik a "remekműveimet". (Nagyon rossz utána sikamikálgatnom, de úgy néz ki, hogy van, aki sosem tanul a hibájából...) És ezeket az alkotásokat kizárólag varrás alatt követtem el mindig. Vajon miért?! :-D

Bea írta...

:)
Innen is látszik, hogy mi alkotásra születtünk, de nem a konyhába. :)
Zaza: neked is: :)Nálunk a vasalót én szoktam "hazavágni".
Ki mire "specializálódott." :)

Endy írta...

Szèpek az utolsò "termèsek "is. Kàr, hogy nem volt idotok korulnèzni Pàpàn, nagyon szèp a kèkfesto mùzeum!

Zelnice írta...

Miminden készült!Kedvencem a pasztell babacuccok színösszeállítása.

Bea írta...

Violini: nekem is az most az ügyeletes kedvenc. Úgyhogy varrtam még két ilyen színösszeállítású tányéralátétet... Bár legszívesebben takarót varrnék. :)

Tigrislilijom írta...

Na, kellett emlegetnünk... Kozma Ferkó ma megint bekukucskált a fazekamba (miközben visszabontottam egy félkész táska vállpántját, de megfeledkeztem a konyháról: szépen megvarrtam készre a pántot (jó is lett), csak közben a krumplit úgy megfőztem, hogy szenes lett már megint a láboska alja. Víz meg sehol a környékén... Másodszorra sikerült elkészítenem a főtt krumplit is :-))) Ki érti ezt?! Asszem be kell szereznem egy konyhai időzített bombát/órát.

Bea írta...

Először nem tudtam, mire/kire gondolsz, mert nekem régen valóban volt egy Kozma Feri nevű ismerősöm. :)
Igen, az a kis csörgő időmérő ketyere nekem már van. Hasznos. :)
De az is jó, ha leszoksz a főzésről. :)

Tigrislilijom írta...

Utólag is elnézést kérek minden Ferenctől, aki hasonló vezetéknevet visel :-) (Nálunk ez amolyan családi szólás volt gyerekkoromban.)

Ha másképp nem megy, akkor leszokom a főzésről. De nagy akaraterő kell hozzá, mert sok itthon az éhes száj :-)))

Egyébként mikor kissé késve állok neki főzni (mert pl. varrok és vmit még be szeretnék fejezni), akkor a férjem mindig megkérdezi, hogy ma 'varrok-e valami ebédet is ((vagy hozzon inkább mirelit pizzát))... :-D

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)