2009. szeptember 27., vasárnap

Ez nagyon szép

E-mailben kaptam az alábbi sorokat, annyira szépnek találom, hogy felteszem ide is, hátha megérint másokat is.



Mottó:

"Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben."

"Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr.
Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója.
Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos.
Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.

Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó.
A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.
Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.

Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő".

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget...
Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: "Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!...
Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.

Szeretni annyit jelent, hogy elfogadjuk a társunkat olyannak, amilyen éppen most, vagy amilyen lesz a jövőben.
Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van".

Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy

tudjunk táncolni az esőben !!

11 megjegyzés:

FKriszti írta...

Kedves Bea!
Ez nagyon szíven ütött!Megkönnyeztem.Az én Édesapám is Alzheimer-kóros ,otthonban van 1,5 éve.Ő sem tudja,hogy mi kik vagyunk.De mi tudjuk,hogy Ő az Édesapánk,Nagypapánk!!!!!!!!!!!Anyukám hűségesen mellette van hosszú évek óta!!!!Köszönet érte..................

egérke írta...

Nagyon megható és szép történet. Jó volt elolvasni. Köszönöm.

mammka írta...

Bea: ez telibetalált.....Köszönöm!

vanessza KISS írta...

Engem a kiemelt mondat fogott meg... mennyire igaz is ez.. hogy bárhogyan hozzá lehet állni az adott körülményekhez.... és rajtunk múlik, hogy egy pohár félig üres, vagy tele. Akármilyen közhelyesnek is tűnik....

rohanunk, túrunk, előbbre jutunk, gyűjtjük a javakat... és közben csak össze kellene csuknunk az esernyőnk, és megállnunk egy pillanatra...

hogy az eső szép is lehet. és akár langyos is :))))

mmama írta...

Nagyon szép gondolat, meghatottan olvastam.

lomaquilt írta...

Az én Apám 52 éves volt, amikor Anyám meghalt. Kérdezték, hogy miért nem nösúl meg. Azt válaszolta, hogy a korban hozzá illők neki öregek, a fiatalok pedig túl fiatalok. Neki olyan kell aki mellette öregedett meg, mert az neki kortalan.

Bea írta...

Hú, most nem is tudom, mit írjak válaszul nektek, mert úgy látom, már nincs mit leírni.
Vers idézet is eszem bejutott: "Már vénülő kezemmel fogom meg kezed..."
Szóval, semmi értelmeset nem tudok írni.

Mehike írta...

Nagyon jó volt olvasni ezt a történetet.
Párom Édesapja már 22 éve elment.Napokban kérdeztem TŐle,hogy Édesanyád mellett soha nem volt más férfi.Válasz:Soha,hisz annyira szerették egymást.
A párom mellett én is teljesen boldog vagyok.

csipkebogyo írta...

De jó volt ezt olvasni, és ha nem rohannánk annyira, még sok ilyen szép történet részesei lehetnénk, ilyenkor mindig helyére kerülnek a dolgok.Köszönöm!

Péter bácsi írta...

Igazán tanulságos a történet és jók a hozzászólások is!Így komplett mégjobb.

ccsigaház írta...

köszi!

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)