Néhány gondolat a facebook-kal kapcsolatban

Sokáig nem tudtam mit kezdeni vele, de mivelhogy vállalkozó szellemű vagyok, belevágtam.
Jöttek az e-mailek, hogy "like"-oljam sokatok oldalát, és nem tettem, mert azt gondoltam, hogy ha olvasom a blogomon, (a blogolvasó segítségével) akkor nem szeretném már még egyszer ott is olvasni, elvégre az idő drága kincs. Ezért az én oldalamat sem hirdettem, hasonló megfontolásból. Mostanában viszont ismeretlen emberek kezdik kinyilvánítani tetszésüket a  munkáim iránt és ez nagyon jól esik, ezúton szeretném hálámat kifejezni, hogy még nem unjátok a "like"-olást. :)
Igyekszem még sok szép dolgot készíteni, habár az elmúlt hónapok mindenről szóltak, csak nem az alkotásról, de hát ilyen az élet. Vannak jobb és nehezebb korszakok, ezért nem unatkozunk sosem. :)

Kósza gondolat

Most megvettem a fonalakat, (sokat) és még holnap is fogok venni. De! Közben nekiálltam újra varrni, (tehát a fonalas projekt csúszik, nem tudom, mennyit...) úgyhogy majd  megmondom a férjemnek, hogy ha nem akarja magát idegesíteni, ne olvassa a blogomat. :)

Tente buba, tente

Összegyűlt egy jó nagy adag hulladék flízem, úgyhogy kitömhető dolgokon gondolkoztam- tegnap ezek "születtek".
Közben eszembe jutott egy rég tanult népdal. Gyönyörű dallama van, és nem hallottam még, hogy valaki feldolgozta volna. Nem is biztos, hogy a teljes szöveget írom most ide be, ezért kérem, ha valaki tudna hozzá kiegészítést , javítást, írjon nekem

Tente buba, tente, bubá, bubá,
Aludj el galambom, bubá, bubá,
Bubálj el angyalom, bubá, bubá,
Aludj el galambom, bubá, bubá.

Nekem is volt olyan Szép kicsi fiacskám,
De elvitték a törökök, Mikor Bécset bírták,
Most is megismerném, hogyha megláthatnám.

Tente buba, tente...
Nekem is volt olyan szép kicsi fiacskám
Most is megismerném, hogyha megláthatnám.

De elvitték a törökök, hajnal hasadtával
Most is megismerném, hogyha megláthatnám.

Két fekete szeme, két szép fehér karja,
Most is megismerném, hogyha megláthatnám.


Tente buba, tente...

És ha az a valaki, aki tanította ezt adalt, véletlenül olvasná ezt a bejegyzést... üzenem neki, hogy szoktam rá gondolni- vajon hogy megy a sora? Írjon nekem. :)

Még egy dolog: az analitytics-ben szoktam látni, hogy nagyon gyakran keresik a basanadrágot- már kértek tőlem szabásmintát is. Hát, az óriási, nem tudom elküldeni. Viszont a 2009/7- es Burdában van szabásminta, és van az egyik idei számban is, talán a májusiban. 

Kétarcú táska

Elfogott egy anyagfelhasználási láz és ez lett belőle. Most aztán félre is teszem a kék anyagaimat, mert pl. bordós-mályvásat már nagyon rég varrtam, meg lilás-bézses-karamell színűt is, és mindenkinek meg kell adni az esélyt...
Elgondolkodtam egy kicsit a nyilvánosságról, meg a segítőkészségről a héten. Mert valóban, nem érzékelem, hogy ez egy nyilvánosság lenne, mert ülök a gép előtt, és egyedül vagyok, esetleg a családom tagjai láthatnak... És ha mindazt, amit írok, szóban kéne elmondani, sok embeer előtt, nem érezném jól magamat, mert nem szoktam hozzá a szerepléshez. (Lehet, be kéne edzenem valami karaoke partin.)
A héten megint megkeresett valaki a meskán és kérdezte, hogy hogyan csinálom a szabad gépi tűzést? Persze, elmondtam neki, pedig írta, hogy majd boltot akar nyitni. De én úgy vagyok ezzel, hogy biztos nem lesz ugyanolyan, mint az enyém, valami apróságban, talán még stílusban is eltér majd. Nem ő volt az első, aki tanácsot, útmutatást kért tőlem. Mondjuk, azért még lenne mit fejlesztenem nekem is, ki is néztem egy könyvet...
Hát, ezt csak úgy leírtam, mert nagyon elszomorít, amikor másolós-ügyekbe botlok. Az ember, valóban még önkéntelenül is másol, amikor újat tanul, ezen valóban túl kell lépni. De ez egy megoldhatatlan téma, úgyhogy nem is ragozom tovább.
A dolog kulcsa szerintem a fejlődni akarás és a szorgalom.

Narancsdzsem almával

Ha unod a hólapátolást, és megsajnáltad a kamrában fonnyadozó almákat... netán egy kis akciós narancsra is ráleltél... akkor itt az ideje a téli befőzésnek. :)

Kell hozzá:

9 db alma, 

18 db narancs, 

2 kg cukor,
egy citrom leve

0,8 dl víz

dzsemtartósító a gyümölcs súlyának arányában.

Elkészíteni úgy kell, hogy:

Az alaposan megmosott narancs héját vékonyan leszedjük, és apró darabokra vágjuk. A fehér puha részt eltávolítjuk, és az almát is meghámozzuk, mindkét gyümölcsöt felkockázzuk. 

A cukorból és a vízből szirupot főzünk, és beledobáljuk a narancshéjat. Lehet bele tenni egy citrom kifacsart levét, vagy valami más savanyítót, úgy még finomabb.Főzzük kb. 10 percig. Ezután beledobjuk a narancsot és az almát is, és együtt főzzük még kb. 10 percig, vagy ha van türelmünk, megvárjuk, míg sűrűsödni kezd. Én nem vártam meg. Valahogy belevarázsoljuk a dzsemtartósítót- attól függ, kinek milyen van... És eltesszük. De ne túl mélyre, mert nagyon finom, akár piskótára, akár palacsintára...

Tegnap egyébként nagyon megható levelet kaptam egy ismeretlen varrótárstól. Szoktam leveleket kapni, és most már össze is gyűjtöm őket, még ha nem is válaszolok, azért köszönöm, és igyekszem válaszolni. De a tegnapi különösen meghatott. Be kell vallanom, a könnyeimmel küszködtem.

Csak rövid idézet, remélem, nem haragszik meg érte a küldője : ..."EKKOR találtam Rád és a többi EMBERRE.Újra van kedvem élni, leülni a gépek mellé és dolgozni. Újra vannak ötleteim és remélem lesz erőm meg is valósítani őket"

Jó, tudom, ehhez nem csak én kellettem, hanem a többi ember is, és az internet is, de annyira jó érzés mégis. :)

Eszembe jutott egy mondás: Nem az az erős ember, aki sosem esik el, hanem az, aki elesik, és utána feláll. 

Minden kedves blogtársamnak jó alkotókedvet és sok erőt kívánok! Csak így, hétköznap is.

Boldog Karácsonyt!

Még elég sok tennivaló van hátra az Ünnepig, úgyhogy nem nagyon fogok a szám. gép előtt ülni. Van néhány blog és egyéb barátnő, akiknek nem tudom, hogy karácsony előtt tudok-e írni? De ami késik, az nem múlik. :) Illetve: jobb későn, mint soha. :)
Minden esetre, aki olvassa a blogomat, amit szinte csak úgy, magamnak kezdtem írni, és nem is gondoltam volna, hogy mennyi értékes, klassz emberrel fogok megismerkedni, összebarátkozni...
Szóval, Boldog Karácsonyt kívánok nektek, békességet, kis pihenést... :)

Szoknya a karácsonyfának

Nem tudom még, hogy mennyire fogjuk hasznát venni, de varrni élvezetes volt. :)
közben eszembe jutottak különféle változatai; dimbes-dombos, applikált szarvasos, barnás-aranyos... valószínű, hogy jövőre kerül sor rá.
Persze, biztos vannak benne hibák, lehet vizslatni.
Úgy elgondolkoztam ezen a múlkori beszóláson. Sok blogot olvasok, nézegetek, egy csomót csak csendben csodálok, mert annyit leírni képtelenség, hogy "De cuki, de aranyos..." ha van kedvem és időm, írok, ha nincs akkor nem írok. Én szeretem ezt a szabadságot.
Volt már, hogy nem tetsző dologgal találkoztam, vagy nem az én ízlésvilágom- akkor nem írtam semmit. Max. építő kritikát, vagy kérdést, mert szerintem úgy illik.
De hát nem vagyunk egyformák.
Nálunk egyébként a kisgyerekkori pirosas fafigurák díszítik majd a fát, mert a gyerekeink ragaszkodnak hozzá. :)

Egy kis történelem

Nem kell megijedni, nem fogom tanítani. :) A legjobb jegyem 3-as volt a fősulin, úgyhogy maradok a textileknél, cérnáknál...
Csak találtam egy fénykép albumot itt, és kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Mostanában az esték

... nálunk úgy telnek, hogy ülök a nappailban és jobb híján megint nyakmelegítőt kötök. :) Közben egyesével előkeresem a családtagjaimat, és asszisztálok az inhaláló készülék (más néven arcszauna) használatához. Sóoldatot (Salvus vizet) teszek a gépbe, és vagy Ambroxol szirupot, mert Rebinek légcső gyulladása van, vagy inhaláló olajat. Mindegyik szuper, mi már érezzük, csak szegény Rebi még nem, mert ő nagyon beteg.
Viszont megtudtam, hogy ha nagyon magas a láza, akkor az Algoflexet és a Neocitrant felváltva 4 óránként adhatom neki. Hál' Istennek, a láza már lement, de pl. ez nekem új info volt, mert én még az Amidasopheanum - nál tartottam. Bocsi, ha nem jól írtam le.
Szóval, ég nálunk a gyertya sólámpában, illatmécsesben... Az illatmécsesbe víz helyett sóoldatot teszek, és lehet, hogy az inhalálásnak köszönhetően nem kaptuk el Rebitől a vírusos légcsőgyulladást.
Közben teázunk: hol immunerősítő teát, hol érzelmi harmonizáló teát, de így állandóan itthon lenni akkor is uncsi.
Kénytelen leszek kitalálni valamit. :)

Hír, vagy rémhír?

Tényleg biofegyver pusztít Ukrajnában?
2009. november 05. csütörtök, 15:51 EgerJobbik.hu

Nos, a tények a következők. Egy Joseph Moshe nevű mikrobiológus, aki egyébként amerikai-izraeli kettős állampolgár, még valamikor augusztus elején megjelent Dr. True Ott rádiós show műsorában műsorban.

Majd a férfiú a jelenlévők - és alighanem a hallgatók - legnagyobb megdöbbenésére közölte: bizonyítékokat kíván átadni a hatóságoknak arról, hogy a Baxter Gyógyszergyártó Cég Ukrajnában lévő laboratóriumában vakcinának álcázott "biofegyver" előállításán dolgozik.

A cég oltóanyaga valójában szándákosan úgy van megalkotva, hogy legyengítse az immunrendszert, és az 1918-as spanyolnátha járvány vírusát tartalmazza - közölte Joseph Moshe. Akit augusztus közepe táján az amerikai rendőrség letartóztatott, noha a tudós heves ellenállást fejtett ki a zsarukkal szemben. Azzal a váddal rakták hűvösre a mikrobiológust, hogy bombamerényletekkel fenyegetőzött a rádióműsorban, ami azonban nem igaz.

Nem kívánok összeesküvés-elméleteket gyártani, de tény: három hónappal Joseph Moshe bejelentését követően - amit akkor senki sem vett komolyan - kitört egy súlyos influenza- vagy ki tudja, milyen járvány - és éppen Ukrajnában. Meglehet, Moshe egy szélhámos vagy egy bolond, mindamellett annak a matematikai esélye, hogy éppen Ukrajnából induljon el gyilkos útjára valamilyen vírus, 0,69%. (Ukrajna lakossága 46 millió, a Földön pedig 6,7 milliárd ember él.)

Október 30-án egyébként még csupán két sertésinfluenza-megbetegedésről (!) volt tudomásuk a hatóságoknak, a H1N1 számlájára írható halálesetet pedig ekkor még nem jelentettek. És ezután hihetetlenül rövid idő, néhány nap leforgása alatt több százezer embert döntött le a titokzatos járvány Ukrajnában, és a halálos áldozatok száma is jelentős.

Hogy kicsoda valójában Joseph Moshe, arra nézve találgatások sokaságát lehet olvasni. Egyesek szerint Moszad-ügynök, akinek felébredt a lelkiismerete, és figyelmeztetni akarta a világot, miféle borzalmas terveket forgatnak a fejükben a világot uralni kívánó őrültek. De az is lehet, pusztán csak képzelődött, és a véletlenek különös összjátékának következtében pusztít a járvány éppen Ukrajnában, ahol állítása szerint a gyilkos vírust kifejlesztették.

Perge Ottó

Saját vélemény az elkerülhetetlenről

Hallgattam a rádiót, és a sok jó zene közepette kezdtem rosszul lenni, amikor egymás után annyi elhunyt énekes nevét hallottam. És eszembe jutott, hogy szinte sosem járok temetésre, ha valaki meghal, mindig a férjem megy el. Nem tudom, miért? Valószínű, hogy azt gondolom, ő nem olyan világi ember, mint én, akinek lételeme a vidámság, és ezt a vidámságot, életörömöt nem akarom összetörni. Összetörik úgyis mások, gondok-bajok, elég gyakran.
És nem szoktam kimenni a temetőbe halottak napján, mert elég messze van, mert csak a nagyszüleim sírját ismerem, és arról az az emlékem, hogy a testvérek nem szerették egymást, a nagyi sokat szenvedett az iszákos nagyapa miatt, és ebből én jobb szeretnék kimaradni. Anyukám meg előre, többször kérte, hogy a hamvait majd itt és itt... szórjuk szét, nem akar a földben lenni. Ha jól belegondolok, én sem. Gusztustalan. Nem is tudom, mikor terjedt el a temetkezés - egy néhány keleti népről tudom, hogy égették a halottakat. Szibériai népek magas fák közé, magas emelvényre kötötték, és szertartások közepette adták vissza a természetnek.
A mi családunkban nincs hagyománya a családi sírboltnak, kriptának- hogy is lenne, mikor gyermekkorom színhelyétől messze lakom? Apukám sírjára régen kíváncsi voltam, de még egy fényképet sem láttam róla eddigi 44 évem alatt. Emlékszem, még azon gondolkoztam, hogy felkeresem a kórházat, ahol meghalt, hátha ott tudnak róla mondani valamit, mert amit anyukámtól hallottam, az nekem kevés volt, úgy emberileg, érzelmileg.
Én azt gondolom, hogy rohanó életünkben az emlékek fontosak. Pl. hogy anyukám szokta mondogatni, amikor gyerekként a nagyiról kérdezgettem (még nagyi életében) , hogy nagyi varrónő szeretett volna lenni. Gyerekként szerettem volna megérteni a nagyit, hogy mitől olyan öreg? Mi van a csendesség mögött, mi idézte elő a békességet? Persze, akkor ezt nem tudtam megfogalmazni, csak most így emlékszem vissza. Valószínű, hogy tényleg vonzódott a varráshoz, mert mindig volt otthon valami anyag, amiből aztán nem láttam, hogy varrt volna valamit , de tudtam, hogy a plédet a nagyi vette, az otthonkának kinéző anyagot a nagyi vette, és amikor tinédzser lettem, és bátor :) , az ő anyagait vagdostam úgy fel, hogy az anyukám rosszul lett... :)
Most anyukám és az öccse gondozza a sírjukat, és én majd egyszer... máshogy fogok emlékezni. Fényképekel, webalbummal, írásokkal, és még ami jön.
Így is nagyon szeretem- szerettem őket, a hibáikal együtt. Hisz ki nem hibázik? Aki nem csinál semmit.

Ez tetszik :)

Ezt a fantázia (?) nevet ma Magyarországon még kb. 800 ezer kisvállakozás joggal adhatná magának - a mai adótörvények mellett.

A hangzatos beszédekről

Emlékszem, Nagy Imre újra temetésén mennyire lelkes, rokonszenves volt az akkori Orbán Viktor.
(Nekem, személyesen, aki fiatal voltam és hittem az igazságban. És nem voltam sem történész, sem politikus alkat. Csak egy ember a sok közül.) Emlékszem Demszky Gáborra is, amikor egy rádió interjú során azt fejtegették, hogy ha a politikai nem tudom micsoda nem fog beköveztkezni, akkor könyveket fog szerkeszteni. Milyen szerény, tudós típus- gondoltam akkor. Hát, a hatalom mindkét embert megváltoztatta.
Ha még ma is úgy gondolkozna Orbán Viktor, ahogy akkor, azon a beszéden, amit én is hallottam, akkor nem nevezné a Jobbik Pártot szélsőségesnek. Akkor észrevenné, hogy óriási arányvesztések vannak a társadalomban, a gazdaságban... és a most induló mozgalmak ezeket akarják ellensúlyozni. Ez egy tünet. Gyerekneveléskor ilyen helyzetben a jó szülő meghökken, aztán elgondolkodik, majd kommunkikálni kezd... Az autokrata szülő pedig tilt, parancsol, büntet. Csak sajnos a tüneti kezelés nem elég.
Sosem akartam politizálni, mert az olyan bonyolult. Elindul egy jó kezdeményezés, és mire hatni tudna a környezetére, már ott lapul ezernyi önző érdek, persze álruhában...
Most Vukics Ferencre gondolva talán más lesz a helyzet, mert ő már nem 20 éves, hanem attól idősebb- talán ez is számít.
Nem tudom, de azt gondolom, hogy amelyik hatalom nem vállal felelősséget a polgáraiért, annak nincs joga hatalmaskodni. Nyilvánvaló, hogy nincs olyan társadalom, ahol mindenkinek jó lenne. De törkedni kell rá.

Magyarok Szövetségének gyűlése

Nagyon nehezen szakadtam el a szabásaimtól, mert az éjjel is terveztem - fejben- egy táskát , meg reggel is..
Szóval elindultunk Pestre. gyönyörű idő volt, egész végig az járt az eszemben, hogy mi mindent fogok leírni a blogra - most meg alig jut eszembe valami. Azt azért tudni kell rólam, hogy a rendszerváltás idején vagy babát vártam, vagy egy újabbat... és ezért nem voltam még életemben tüntetésen. Mostanában sem, pedig lázadozok rendesen. a mai alkalom nem tüntetés volt, hanem gyűlés, a Sándor Palota mellett. A tér úgy félig-háromnegyedig volt tele, jó arcú emberekkel. Zászlókat és transzparenseket tartottak a kezükben- jórészt a Magyarok Szövetségének vidékről felérkezett tagjai.
Amikor odaértünk, akkor olvasták fel a petíciót, amit Sólyom László protokollfőnöke vett át aztán.
(Sajnálom, hogy elfelejtettem fényképezőt vinni. ) Itt olvasható az egész szöveg.
Semmiféle nyilvánosságot nem kapott sem a Kunszentmiklós-Bösztörpusztán megrendezett Magyarok Országos Vására, sem ez a rendezvény. Pontosabban: olyanokra gondolok, mint MTV1 híradó... - mert azért mégiscsak nagyobb hír, minthogy hányan kaptak füstmérgezést... ami szintén szomorú, és szintén elgondolkodtató, hogy vajon társas házak, ahol több száz ember lakik, miért nem tudnak kifizetni alapvető javításokat?
Volt beszéd is, Vukics Ferenc beszélt- most hallottam először.
Ami számomra fontos volt: amikor arról beszélt, hogy ha megkérdezik tőle, miért csinálja azt, amit csinál? Azt mondta, hogy az Édesapjához nem ért oda időben a mentő, pedig Pécs központjában lett rosszul. A kiérkező mentőorvos nem tudta beadni az értágító injekciót, nem tudta összeszerelni a defibrillátort. 2009 -ben! Említett egy esetet 1985- ből, amikor Tahitótfalunál történt valami nagy baleset- és 9 mentő volt a közelben. (Ha rosszul írnám le, kérlek benneteket, javítsatok ki.) Az édesanyja halála egybeesik azzal a 3 hónappal, amikor egy cég (Human.. ) nem szállított gyógyászati segédeszközöket a kórházaknak, mert azoknak köztartozásuk volt. (Kérdem én: mire fel dolgozik az ország népe, és mire fel fizet adót, ha alapvető dolgokat nem fizetnek ki az adójukból? Mert állítólag nem súlyos a munkanélküliség, tehát gondolom, van bevétel, hiszen a világon is iszonyú rosszul álunk adórendszer tekintetében.)
Zárásként elénekeltük a Szózat- ot. Sajnos amikor odaértünk a szövegben: "A nagy világon e kívül nincsen számodra hely..." - nem tudtam folytatni az éneklést, mert eszembe jutott, hogy most már lassan nem lesz "e kívül". Csak egy példa: rádióban hallottam egy beszélgetést, arról, hogy hiába nyert - ha jól emlékszem a XV. ker. - területfejlesztésre pályázatot, nem tudnak építeni (utakat sem) , mert külföldi kézben van a terület, és azok nem akarnak csinálni ott semmit. Valami iparterület van ott éppen. Már lassan odáig jutunk, hogy a saját hazánkban földönfutók leszünk.
Nem jól van ez így. És akkor csak a jéghegy csúcsáról írtam.

Ez nagyon szép

E-mailben kaptam az alábbi sorokat, annyira szépnek találom, hogy felteszem ide is, hátha megérint másokat is.



Mottó:

"Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben."

"Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr.
Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója.
Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos.
Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.

Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó.
A seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére.
Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.

Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva megkérdeztem: "És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: "Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő".

Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget...
Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: "Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!...
Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.

Szeretni annyit jelent, hogy elfogadjuk a társunkat olyannak, amilyen éppen most, vagy amilyen lesz a jövőben.
Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van".

Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy

tudjunk táncolni az esőben !!

Juhtúrós rakott krumpli - most már tényleg

Miután az agyam szabadságra ment, és csak ülök bambán nélküle... :) , megpróbálom a néhány itthon maradt agysejtemet aktivizálni- talán egy receptet sikerül bepötyögnöm. Pl. szombaton nem sikerült. Írtam- írtam- izzadtam- és a Blogbajokban találtam az írásomat. Így jár, akinek több blogja van. Aztán átmásoltam az enyémbe és a Blogbajok-ból kitöröltem. Na, erre eltűnt az enyémből is. Hiába, no. Elszoktam a számítógépezéstől. De legalább a kamra tiszta- másfél zsák lim-lomot pakoltam ki belőle. Mindezt persze akkor, amikor ott állt a fini őszibarack és várta, hogy eltegyem befőttnek. Addig várta, és én addig takarítottam a kamrát, hogy a 12 kg. barackból kb. 4 kg. maradt, amit valóban el tudtam tenni- a többit megettük. :)

Juhtúrós rakott burgonya

(Más néven krumpli, székelyesen: pityóka, 2 év körüli gyermeknél- spec. a sajátomnál- : kumli)

Hozzávalók: 1 kg. burgonya
20 dkg. juhtúró
2 fej hagyma
1 pohár tejföl
4 db. kemény paradicsom
10 dkg. füstölt vagy trapista sajt
só, bors, vaj

Elkészítése:

A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk.
A tejfölt összekeverjük a reszelt sajttal.
A paradicsomot meghámozzuk, a hagymát megtisztítjuk és mindkettőt felszeleteljük.
A tepsi alját vékonyan bekenjük vajjal és rászeleteljük a burgonya egyik felét.
Erre következik a juhtúró, paradicsom, hagyma, majd végül egy réteg burgonya újból.
Végül ráöntjük a tejfölös masszát és fél óráig sütjük.
A recept ír sózást is, de ha sós a juhtúró, akkor nincs rá szükség.

Mosogatással kapcsolatban lásd az előző tanácsomat. :)

Az előbb jártam Varázsolló oldalán és meghatódva tapasztaltam, hogy az egyik táskám megihlette. :) Olyan jó érzés ez, főleg abban a helyzetben, hogy nem varrónő-suliba jártam. Csak néha tanfolyamra, vagy táborba egyszer, Karcagra... Igaz, a neten is sokat tanulok. De azért a Macskás táska saját találmány. :)
Most itt üzenem Miss Scottynak, hogy olvasom a blogját, csak valamiért nem tudok kommentet írni, pedig már többször szerettem volna.
Most pedig rohanok mindent bekapkodni az eső elöl. :)
Elnézést kérek: a felhőszakadás elöl. :)

Juhtúrós rakott burgonya

Úgy tűnik, hogy ma főzés helyett blogolni fogok- a hús várhat nyugodtan a hűtőben....
Tegnap juhtúrós rakott krumplit készítettem, mert még mindig unom a húst a főétkezéseknél. És milyen jól tettem, mert ifjú hölgyemény nagylányom bejelentette, hogy filmet fognak nálunk forgatni a barátaival, és hát ugye az a fél órás film nem egészen fél óra alatt készül el. Szívesen megkínáltuk a vendégeket dinnyével, vízzel, töpörtyűvel, kértek még kávét is. Na ezzel gond volt, mert mi csajok nem kávézunk. Ebből következik, hogy nem tudjuk használni a kávéfőzőgépet, ami tök szuper, ajándékba kapta a fiam, darál is, főz is. Szóval nem nagyon van itthon őrölt kávé mostanában, ezer éves zacc volt a régi főzőben, hát bénáztunk egy sort. Hiába no, nem vagyunk egy titkárnő-típus csapat. :)
Mire végeztek a munka oroszlán részével, elkészült a juhtúrós rakott krumpli. Kicsit savanykás lett a túró miatt, de hát ez egy ilyen étel.
Az egyik kedves vendég azt mondta rá: "Köszönjük szépen, érdekes volt." Na, ebből megtudtam, hogy evett már finomabbat is. Igaz, szerintem is finomabb a kolbászos- tojásos változata, de ki bírja azt megemészteni?

Nem tudom, ezek után leírjam-e ezt a receptet? :)

Ilyen lett a zacsitartó.

úti élmények

A fényképeket akkor töltöm fel, amikor hazaértem, mert most egy internet cukrászdából írok. 

Rebiéket levittem Vigántpetendre, pénteken. Szép helyen laknak, és ha eső esik, le fogják takarni a sátrukat takarófóliával, a víz meg amúgy is lefelé folyik, és ők a magaslaton állítottak sátrat. Nem is állítottak- dobtak. :) Nagyon előkelő volt, hogy Rebi egy laza mozdulattal eldobta a sátrat, az perdült- fordult, és a műanyag váz felállt, mintha egész becsomagolt ideje alatt csak erre várt volna. :)

Este fejgörcs a huzattól, amit a kocsiban csináltam...

Szombaton elindultunk Akaliba, persze, a legnagyobb viharban... de még így is gyönyörű volt a Balaton. (Képek holnap, remélhetőleg.) Tihanyban találtunk egy szabadstrandot- csodálkoztam, hogy ilyen van még. Egyébként gyönyörű utak vannak és szinte a víz mellett lehet kerékpározni, néha megszakítva egy -egy fürdéssel...

Itthon a ház előtt leállt az elektronika a kocsiban. Nem baj, van nálam franciakulcs- megigazítottam az aksit, beparkoltam klasszul. 

Ma reggel következett a szokásos bevásárló körút Anyukám részére, indulás, stb. Egyszer csak elkezdett lelassulni a kocsi és az egyik legforgalmasabb körforgalomban megadta magát- nem ment tovább. Szerintem irtó ügyi voltam, hogy az utolsó pár másodpercben bekormányoztam középre, és így elfértek mellettem a kocsik mindkét sávban. :) 

És irtó rendesek voltak az autósok- többen megálltak segíteni- csak akkor még azt hittem, hogy majd én a kis franciakulcsommal megoldom a problémát. :P  Hát, nem sikerült. Végül autómentőt kellett hívni, bevontatták a szerelőhöz, aztán mentek mentni az autómentőt is ... Hát itt tartok most.

Egyébként, tavalynyáron is elromlott a kocsi, amikor itt jártam, meg a tavasszal is- ez most már a harmadik eset. Szerintem Veszprém elektromos kisugárzása nem tesz jót a kocsimnak- majd váltott kocsikkal fogok közlekedni. :) 

És amíg vártam az autómentőt, kikanyarodott elém egy külföldi rendszámú szuper kis lakókocsi.

Kiszáll a jól karbantartott, mosolygós, szimpatikus 60-as bácsi, és mondja nekem, hogy gud moning. Mondtam én is bátran.  :) Aztán megkérdezte, hogy: "Budapest?" Én ránéztem az előttem lévő táblára, és tökéletes angolsággal kinyújtottam a karomat, és mutattam, hogy merre. "These?" - kérdezte a bácsi. "zisz"- feleltem. Aztán dícsértem magamat, hogy nem ijedtem be az angol szóra- a legtöbben bepánikolnak ilyenkor, hiába tanultak már éveken át angolul. Aztán előrébb sétáltam- volt időm, mert többször is fordult az autómentős srác ... aztán megnéztem jobban a táblát, és észrevettem, hogy szegény bácsit az ellenkező irányba irányítottam. :P

Kénytelen voltam megvígasztalni magam: végül is, nem nagy gond, mert lakókocsival van- gondolom vagy szabadságát tölti, vagy nyugdíjas- nem mindegy naki, hogy hol állítja le a lakókocsit? Szegény funtineli boszorkány barlangról járt barlangra és kibírta. :P Róla egyébként megtudtam, hogy Vass Albert létező személyről formálta az alakját. 

Mindenki megnyugtatására közlöm, hogy az általam megadott irányból is el lehet jutni Pestre- csak egy kicsit körbe kellett menni- mondta az autómentős ember. :)

Hőség, nyár, utazás, tervek

Mostanában megint sűrű a programom- rendezni a családot. Na, ezt nem részletezem. Aki benne él, az tudja, hogy ez egy véget nem érő feladat, melyből az ember ki-ki szakít magának egy kis időt munkára, erre-arra...
Már hetek óta azon gondolkozom, hogy megírom: örülök a neten köttetett ismeretségeknek, barátságoknak, pedig az elején tartottam tőle, hogy ez nem bizots, hogy létezik, nem biztos, hogy működik... Ha az utóbbi éveket veszem alapul, akkor a nem netes barátságaim sem igazán működtek, mert annyira lefoglalt a család, hogy egyszerűen elhanyagoltam a barátnőimet. Mostanában megpróbálok újabb esélyt adni magamnak, hátha lesz rá időm, energiám.
az meg különösképpen szuper, hogy a héten egy kedves meskás vásárlómmal együtt "kirándultunk" az Ikeá-ba, úgyhogy a tőlem vásárolt dolgokat személyesen adhattam át neki.
Holnap elutazom, és egy másik kedves meskás vásárlóm éppen abban a városban lakik, ahová utazom, úgyhogy szintén személyes átadásra kerül sor. :)
Most már, ha nyár van, és utazunk, akkor varrok magamnak egy varázsgömböt, és azt fogom varázsolni, hogy legyen vásárlóm Görög országból, meg a Horvát tengerpartról, meg Ausztráliából... :)
Közben most textilt festek, a májusi procionos festés maradékaiból, meg egy kis sárgából... ha visszajöttem, megmutatom az eredményt. Közben varrtam magamnak egy türkiz táskát is, hasonló készül a Meskára is, csak arra még várni kell.
És várni kell még a Pasianyagos játék 2. fordulójára, mert azt a tervem, hogy valamit varrok, a felajánlott, és 3 szerencsés által el is nyert anyagokból, és az lesz az indító esemény. (Hogy lássuk, mire is lehet felhasználni az ingujjakat. ) Egyébként kíváncsi vagyok, hogy melyik nyertes mit fog varrni belőle! ?

A funtineli boszorkány

Ezt a könyvet olvasom most gyógyulásom napjaiban. Már a második résznél tartok: Kunyhó a Komárnyikon.
Aki olvasott már Erdélyi emberekről szóló könyvet, regényt, az tudja, hogy miről beszélek, ha azt mondom: döbbenetes, igaz, nagyszerű. Aki látta már, hogy az emberek valóban úgy élnek a havasokon, mint ahogy a regényben írva van, még az is megdöbben a történettől. Aki meg nem látta, nem olvasott róla, az elhiheti, mert így igaz, ahogy Vass Albert leírta.
Nem is értem, hogy miért nem tanították ezt nekünk a gimnáziumban?