Emlékezés

Sajnos elment. Aznap, mikor az előző bejegyzést írtam, este fél tízkor, állítólag. Nem teljesült a kívánságom, már nem tudtam beszélni vele, mire odaértem a kórházba, kapott egy újabb adag morfiumot, és azt mondta az orvos, hogy most már igyekeznek nem ébren tartani a fájdalmai enyhítése miatt és hogy ne legyen halálfélelme. Mert hát benne volt a levegőben, beszélt róla gyakran, hiszen a tüdeje miatt gyógyíthatatlan beteg volt, tavaly pacemakert kapott... Én meg hessegettem el a gondolatot magamtól, menekültem, bizonyos helyzetekben. Filmekben olyan jól be tudják mutatni a nagy, érzelmes búcsúzásokat- hát erre a való életben nem lehet felkészülni.
Szerdán ahogy tettem a dolgomat a lakásban, újra előjött bennem az az érzés, amit gyerekkoromban gyakran éreztem, amikor egyedül voltam otthon, mert Anyukám kórházban, vagy szanatóriumban volt... Nem is kimondottan érzés, inkább valaminek a hiánya, valami csönd, valami válasz nélküli néma kérdés...
Csütörtök reggel telefonáltak, szerencsére a párom vette fel a telefont. Zokogtam és nem akartam elhinni. Ma is nehezen hiszem el, ma is ijedten nézek a telefonomra, ha hív valaki, mert az utóbbi időkben Anyukám hívott a legtöbbször. Szerdán még megígértettem egy szobatársával, hogy szóljanak, ha felébred, de azt mondták, hogy fölösleges, mert úgyis keresni fog. Sajnos többet már nem ébredt fel, belealudt a halálba. Remélem, ez így jó neki, nem fáj semmije, és nyugodtan ment el. Otthon ezt nem tudtam volna végig csinálni, viszont most így utólag hiányzik, hogy nem mutatták meg holtában. Akkor úgy éreztem, hogy de jó, legalább ettől megkímélnek... Nem, a halálra nincs jó módszer, az élők számára.

Gyerekkoromban azt hittem, hogy ő a legszebb nő a világon. :) Idővel pedig szembesülnöm kellett azzal, hogy hát vannak hibái, hogy sajnos egyre több problémája van az egészségével, egyre jobban szorul a segítségemre.
Én azért így fogok rá emlékezni, amikor még szép volt és fiatal, életvidám, pajkos nő. :)
Még eltart egy darabig, hogy ne legyen rossz érzésem, ha bemegyek egy boltba, mert az utóbbi időkben én vásároltam neki és önkéntelenül is azt nézem, a kínálatból ő vajon mit szeretne?
Nagyon örülök, hogy velem/mellettem van a családom, gyerekeim, akik szépek és okosak, és törődnek velem.
És nektek is, kedves olvasóim, akik írtak nekem, akik együtt éreznek velem.