2008. december 20., szombat

Kalandos nap 2.


Fent: gyülekező, tanakodás, előkészületek a "Nagy Kalandra". :-)

Itt az látszik, hogy hogyan erőlködök. :-) Ugyanis, az elején úgy tűnt, hogy nagy erővel majd jól nekicsapódunk annak a zöld akárminek, szivacsnak.... Aztán mégsem. Sőt, vagy negyedóráig erőlködtem kézzel-lábbal, hogy feljussak, és ne maradjak lógva. :-) Minden elismerésem a hegymászóké- jé egyszer egy még járni is akart velem- hát ez nem az én műfajom.




Voltak, akik még egy kört mentek- a sportos fiatalabbak. Szerintem őket néztük. Na, az már kellemesebb volt. :-)

Megbeszélés. Hideg volt, sötét volt, egész nap nem ettünk, de nagyon jó volt!
Még egyszer is kibírnám, ha nagyon kötelező lenne. :-)


Amúgy iszonyú ideges vagyok éppen. Kölcsönadtam a kocsinkat a 21 éves fiúnknak, hogy azzal menjen karácsonyi ajándékot venni. És még mindig nem ért haza.
Na, ebben a percben ért haza. Biztos jót vett, de nagyon félti, mert a kabátjába dugta. :-)
Jó dolog anyának lenni, csak lennének acélból az idegeink!

4 megjegyzés:

Juhizs írta...

Aggódás a gyermekeinkért - egy életre szól... az utoló percünkig.
Ezen relatíve csak az segít - szerintem - ha nem lakunk már velük együtt, "amit nem látok, vagy tudok" - az nem aggódás tárgya.

zazálea írta...

Ez a kalandos nap nagyon jó lehetett, jó volt olvasni....munkahelyi buli volt?

Bea írta...

Az túlzás, hogy munkahelyi, de munkával kapcsolatos. Még nem nagyon merem szétkiabálni.
Olvastam a Te munkahelyi bulidat- hát az sem semmi! Gratulálok. :-)

zazálea írta...

Mesélj majd, ha lehet, jó?

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)