2008. december 28., vasárnap

Kreatívkodás


Most tudtam lefotózni ezt a kb. 20 éves szalvéta tartót is. Eredetileg sötétbarna volt, de már annyira nem használtuk és nem is tetszett már, hogy átfestettem akrilfestékkel. Így már tűrhető! ;)
Az akrilfestékről azt kell tudni, hogy nagyon szép színek keverhetők ki vele- belőle, és száradás után is szép selymes fényük lesz. Viszont egyszerre csak keveset érdemes kikeverni, mert kb. 10 perc alatt megszárad és akkor már nem lehet festésre használni. Az akrilfestékes ecsetet is szappanos vízzel jól át kell mosni, hogy ne száradjon bele.

Ezt a selyemfestett mandalát egy internetes áruházon keresztül vásárolták meg tőlem. Már el is felejtettem, hogy ott van.
http://foltosbolt.hu/aruhaz/images/68.004.selyemfestett.mandala.falikep.jpg
Nem keserít el, hogy évekig nem kellett senkinek. ;) "Jel"-nek vettem és elhúztam a csíkot a Lidl-be, ahol ilyen jó kis rajzkészletet lehet éppen kapni. :)


És már rajzoltam is vele, Apát, ahogy vacsorál. :)
(A valóságban szép feje van. :) )


Amúgy még rengeteg dolgom van a pályázattal, amit írok.
Csakhogy én ilyen furán működök: pl. amikor készülnöm kellett volna református énekek tanulásával meg történelemmel a főiskolai felvételire, én leültem festeni- örömömben, hogy egyáltalán mehetek felvételizni. Az ének sikerült, törit nem kérdeztek, amiről meg beszélgettünk a felvételin az tetszett a tanároknak. Na, megyek pályázatot írni, mert ahhoz, hogy jó legyen- egyelőre még be kéne fejezni. :-)

4 megjegyzés:

Arien írta...

De, jó! Tetszik, hogy pont akkor, pont azt tetted amire kedved volt. És lám, sikeres voltál. Gratula!

Monika írta...

Köszönöm az akrillfesték tanácsokat,nekem dobozt kell dekupálnom.
A selyemfestett mandalád egyszerűen csodás!!!!
A Lidl-s rajzosdobozkészlet,meg nekem is kell!:))Jó,hogy megmutattad!Köszönöm!

Zsukkata írta...

Ja, hogy Te ilyen gyönyörűen tudsz rajzolni is... :-)). Ha a pályázatírás közben van pár szabad perce, mesélj kicsit a gyermekkori karácsonyaidról, részletek nálam ;-).

Zelnice írta...

Nálunk is átváltozott egy szalvétatartó, régi barna, csak nem akrillal. Olyan jók az ilyesmik :-) A mandala tök jó, a Foltosboltban nekem is szökőévente megy el 1-1 cuccom. Ez van.

Grün und elegant auf DaWanda
Mini_logo

Entdeckt auf DaWanda

Von: granatalma

Grün und elegant

DaWanda Shop-Widget
Related Posts with Thumbnails

Followers

Labels

ablakképek (1) adventi (1) ajándék (15) alkotás (1) angyalkák (5) anyagok (3) anyukám (3) applikáció (3) apróságok (13) asztalterítő (1) babajáték (2) barátság (4) barna (2) bartell (1) basanadrág (2) blúz (1) címke (1) csak úgy (10) csere-bere (1) csíksomlyó (1) dekoráció (3) díszítés (1) dühöngés (4) édesség (1) egérke (1) egész ruha (6) egészségünk (10) ékszer (2) ékszerek (5) eladó (1) eladó textilek (2) elköltöztem (1) élmények (1) emlékek (1) emlékezés (1) érdekességek (2) erdélyi kirándulás (4) események (13) esküvő (2) eszközök (2) etsy (2) éves terv (1) ezmegaz (1) fali tároló (1) faliképek (4) faliszőnyeg (5) fárasztó (1) festés (2) figurák (1) film (4) fogyókúra (1) foltvarrás (139) fonalak (1) fotók (2) függöny (3) függőségek (1) gerinctorna (2) gondolatok (26) gyerekdolog (15) gyerekeknek (5) gyerekrajz (2) gyerekruha (1) gyöngyök (3) gyümölcskenyér (1) házi áldás (4) helyipénzek (1) hétköznapok (1) hímzés (1) hitelek (1) hittan (4) horgolás (13) humor (10) húsvét (4) húsvéti (1) illusztráció (1) indiai anyagok (2) influenza (1) internet (1) japán táska (8) játék (21) jelképek (6) kacagva angolul (1) kalandok (3) kámzsa (1) karácsonyi (26) kék (1) kék ruha (2) kelta technika (1) kert (2) kiállítás (6) kifesthető (3) Kipécézve (1) kirándulás (7) kitűzők (3) könyv (1) környezet- és varróbarát bevásárlótáska (3) környezetbarát megoldás (1) kötés (33) közérdekű (3) kreatív (4) kutya (1) lakberendezes (1) lakberendezés (2) macska (4) macskaszemes (1) mandala (3) maradék felhasználása (1) mesés blog (1) mikulás (1) motívumok (6) munkafolyamat (17) narancsos (2) német (3) népművészet (9) neszeszerek (13) női dolgok (1) női felső (1) nyári (1) nyárias (1) nyelvtanulás (2) nyereményjáték (1) okos válasz- szép ajándék (1) online oktatás (1) online tanterem (1) otthon (3) ötletek (7) P.I.F. (1) pályázat (1) papírmunka (3) parna (1) párna (8) párnák (16) pasis anyagok (3) patchwork (1) pénztárcák (3) pénzügyek (5) perzsa minta (2) PPO (1) procionos festés (3) rajz (6) receptek (21) régiség (2) rendezvény (1) rendezvények (1) retro (1) romantikus (1) rózsa (1) rózsás (1) rózsaszín (1) ruha (3) ruhadíszítés (4) sablon (4) sapka (2) selyemfestes (3) selyemfestés (25) selyemkendő (3) shabby chick (1) sorsolás (1) sport (2) stílus tanácsadás (1) sütemény (1) szabad gépi tűzés (17) szabadkaros tűzés (5) szabás-varrás (2) számláló (1) szecesszió (1) szeminol-technika (1) szerelem (1) színezhető (1) szív (1) szökőkút (1) szüret (1) szütyő (1) takaró (11) tartók (6) táska (78) táska foltvarrás (2) táskák (59) tavaszi (3) tavaszi dekoráció (1) tél (3) templom (1) tények (1) tervek 2009 -re (1) testtáska (2) textilfestés (3) textilművészet (1) történet (13) tulipános (1) tunika (1) új honlap (1) újrahasznosítás (2) usb-re csatlakoztatható pohármelegítő (1) ügyek-bajok (4) vállon átvetős (2) varrás (9) vásár (7) védekezés az influenza ellen (5) vicces (53) vidám (1) virág motívumok (2) virágok (2) virágos (2) viselet (2) webkamera (1) zöldes (1)